Ugrás a tartalomra

„Minden gyermekben ott a tehetség”

2022.05.13
16:56
2022.05.13
19:14
Forrás
Pannon RTV
Erasmus+K2 programban vesz részt közösen a Keviben működő Móra István Művelődési Egyesület és egyben Tehetségpont erdélyi és magyarországi partnereivel.

A vajdaságiak a sepsiszentgyörgyi Amőba Alapítvánnyal és a magyarországi Létra - Lépj át a Határaidon Közösségi Egyesülettel több éven át dolgoznak együtt a hátrányos helyzetű személyek fejlesztése érdekében.

A projekten belül „jó gyakorlatok” kidolgozására kerül sor, amely elősegíti az alulteljesítő gyermekek fejlesztését. A hátrányos helyzet miatt ezek a gyerekek sokszor a társadalom szélére kirekesztett meg nem értett tehetségek, ezen szeretnének a résztvevők változtatni.

Francsics Dorina, alelnök, Létra Egyesület, Magyarország: „A programba Magyarországon Aszód, Galgahévíz illetve Tura településeket szeretnénk bevonni. Ott kifejezetten halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket szeretnénk a programba bevonni célcsoportként. Nagyon fontos, hogy Magyarországon a MATEHETSZ Tehetségpont Hálózata egy nagyon jól működő tehetségpont hálózat, ami iskolák és számos intézmény bevonásával fejleszti a tehetségeket, több mint 10 éve.”

Az Európai Unió által biztosított 60 ezer euró értékű vissza nem térítendő támogatású projekt részeként kifejezetten az alulteljesítő és hátrányos helyzetű gyermekek tehetséggondozása kerül előtérbe.

Csemer Patrícia, elnök, Létra Egyesület, Magyarország: „Minden gyermekben ott a tehetség, csak meg kell találni azt az eszközt, amivel ki tudjuk őket bontakoztatni, persze nem lesz senkiből zseni és nem lesz mindenki kitűnő, hanem a saját szintjüknek megfelelően tudnak kibontakozni. Ez már az ő boldogságukhoz tökéletesen elég. Mi erre fókuszálunk a projektben.”

Az idén fennállásának 30. évfordulóját ünneplő kevi Móra István Művelődési Egyesület 12 éve működik akkreditált Tehetségpontként. Különböző műhelymunkákkal, előadásokkal, bemutatókkal igyekeznek elősegíteni a tehetségek kibontakozását.

Perpauer Attila, elnök, Móra István Művelődési Egyesület, Kevi: „Tapasztalatunk van a komplex feldolgozásban és úgy gondoltuk, hogy ebben a projektben részt veszünk, hiszen megkerestek bennünket és örömmel veszünk részt benne. Mi azt várjuk ettől a projekttől, vagyis az egészet úgy szervezzük meg, hogy komplex feladatköröket fogunk leosztani.”

Az egyesület a szülők bevonásával szeretné elősegíteni az előttük álló munka sikerességét, hiszen a gyermekek oktatásában erőteljes rész rájuk hárul. A jó gyakorlatokkal pedig a közösségformálás sikere sem maradhat el - tette hozzá Perpauer Attila.

Perpauer Attila
Móra István Művelődési Egyesület
Erasmus
Kevi

Most

12:09

Tréfás tanári hangverseny Magyarkanizsán

A könnyedebb hangvételű előadás a magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola és az óbecsei Petar Konjović Alapfokú Zeneiskola tanárainak és diákjainak közreműködésével jött létre a magyarkanizsai Művészetek Háza színpadán.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.