Ugrás a tartalomra

Mintegy 1300 önkéntes tűzoltó kapott új egyenruhát Vajdaságban

2020.06.17
13:31
2020.06.17
20:37
Forrás
Pannon RTV
86 önkéntes egyesület tagjai öltözhetnek uniformisba a Tartományi Kormány támogatásával.

Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke a Vajdasági Tűzoltó Szövetség elnökének nyújtotta át jelképesen az adományt. A támogatás értéke több mint 35 millió dinár.

Mirović elmondta, hasonló hozzájárulásra az elmúlt 30 évben nem volt példa: „A Tartományi Kormány 1992 óta nem vett részt ennek a nemes ügynek a támogatásában. Az új törvény mindezt lehetővé tette, amit ki is használtunk. Új egyenruhát vásároltunk, és hiszem, hogy az elkövetkező években lehetőségünk nyílik segíteni más egységeknek is. Minden községben, szövetségben, egyesületben hasonló kép fog elénk tárulni, mint itt, Vajdaságban. Ez nagy dolog, fontos a tűzoltóknak. Jelentős szerepe van a védelemben és a mentésben is.”

tűzoltó
egyenruha
Igor Mirović

Most

13:32, Frissítve: 16:18

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.