Ugrás a tartalomra

Mit tapasztalnak magukon a vajdasági koronavírus-fertőzöttek?

2020.11.09
15:25
2020.11.09
17:36
Forrás
Pannon RTV
Észak-Bácskában is egyre több fertőzöttet tartanak számon. A Pannon RTV stábjának több beteggel is sikerült felvennie a kapcsolatot. Tüneteikről, a vizsgálatokról és a kezelés módjáról is beszéltek.

Fáradtsággal és fulladással kezdődtek Szakál Boglárka tünetei november elsején. Pár nap múlva egy pozitív teszt igazolta, hogy elkapta a fertőzést. „Ami állandó nálam, az a fejfájás. Gyakorlatilag nem szűnik meg. Annyi, hogy van, amikor kevésbé fáj, van, amikor rettenetesen. Akkor nem tudok mit kezdeni az egésszel, mert minden fáj. Egyébként pedig nekem teljesen elment a szaglásom és az ízlelésem, ez kellemetlen. Jóval kellemetlenebb, mint azt én elsőre gondoltam.”

Boglárka nem tudott teljesen elszeparálódnia a családtagjaitól, ezért azt gyanítja, hogy kislánya és férje is elkaphatta a vírust. „Van egy egyéves kislányom, nem tudok és nem is szeretnék teljesen elkülönülni. Neki egyébként folyik az orra. Rajta ennyit vettem észre. A férjemnek is vannak tünetei, habár negatív lett. Megvagyok győződve, hogy fals volt, mert szinte teljesen olyanok a tünetei, mint nekem. Annyi, hogy ő köhög, és elég keményen.”

Boglárka egyébként nem tudja, hol kaphatta el a vírust. Mint mondja, folyamatosan maszkot hordott, és a kézfertőtlenítésre is ügyelt. Mindössze egy alkalmat tud felidézni, amikor nem viselt maszkot.

Koza Andor október végén észlelte magán a tüneteket. Köhögött, lázas volt, majd a szaglását is elvesztette. Először a vérből kimutatható antitest-tesztet végeztek nála, ami negatív lett. Ezt követően saját kérésre végezték el rajta a PCR-tesztet, aminek pozitív lett az eredménye. „Kezdem onnan, hogy egy csütörtök este kaptam el focin. A 12 jelenlevőből csak nekem sikerült elkapnom. Az a csapattársam, akinél jelen van, illetve volt a koronavírus, aznap kezdett el köhögni. Akkor még ő sem gondolta, hogy ez több lehet egy apró meghűlésnél. Valószínű, hogy akkor kaptam el. Mivel szombaton jelentkeztek a tünetek, akkor én már a kis családomat sikeresen befertőztem.”

Andor állapota hullámzó. Kezdetben enyhébb tünetei voltak, majd a múlt héten tovább erősödött a köhögése, és a láza is visszatért. Mint mondja, állandó jelleggel kap antibiotikum terápiát, illetve különféle vitaminokat. Bízik abban, hogy mihamarabb meggyógyul.

Vajdaság
Észak-Bácska
koronavírus
járvány
fertőzöttek
Szakál Boglárka
Koza Andor

Most

14:04, Frissítve: 14:12

Elhunyt Czakó Gábor, író

A vajdasági gyökerekkel is rendelkező, Kossuth- és József Attila-díjas író, kritikus, nyelvrégész, a nemzet művésze szerdán hajnalban, hosszú betegség után halt meg életének 82. évében.

Népszerű

Alapos metszés, bőséges termés

Bőséges szőlőtermésre a tőkét a radikális metszés serkenti. A szőlőtőkék szeretik ezt az ösztönzést, kiváltképp ha a növényt indáitól a gazda február végén vagy március elején szabadítja meg.

Hosszú hétvége, hosszú sorok

Továbbra is sokan utaznak Magyarország irányába Szerbiából a hosszú hétvége alatt. Stábunk a délelőtti órákban járta körbe a határátkelőket.