Ugrás a tartalomra

Mit tudnak a gyerekek az emberkereskedelemről?

2020.10.16
15:35
2020.10.16
17:13
Forrás
Pannon RTV
Évente Szerbiában mintegy 30 emberkereskedelem gyanújával kapcsolatos ügy kerül a bíróság elé. A legtöbb ilyen bűntény Vranjéban, Belgrádban, Újvidéken és Mitrovicán történik az országban.

Szabadkán idén három ilyen bűnténnyel kapcsolatos per folyik, ismertették az illetékesek, a szabadkai Városházán megrendezett sajtótájékoztatón. Szabadka Város emberkereskedelem elleni küzdelemmel foglalkozó helyi munkacsoportja az emberkereskedelem elleni küzdelem európai napjának közeledtével egy közvélemény-kutatást végzett a Széchenyi István Általános Iskola mintegy 300 felsős diákja között Mit tudsz az emberkereskedelemről témában? Az eredményekről a sajtótájékoztatón számoltak be.

Szabó Szőke Izabella, pszichológus, Széchenyi István Általános Iskola, Szabadka: „Egyelőre az oktatás előtt, azt szűrtük le, hogy a gyerekek már meglepően sok mindent tudnak. Főleg az idősebbek, akik már az előző években is részt vettek. Meglepő, hogy milyen sokan tudják, hogy ez a probléma létezik, hogy óvatosnak kell lenni, hogy akár olyan emberek akik ismerősök, és épp ezt a meglevő kis bizalmat használják néha egy bizonyos idő után. Esetleg visszatérhetnek és olyan ajánlatokat adhatnak be, kiváló munkalehetőségeket, amik mögött nem biztos, hogy csak a jó szándék áll.”

Széchenyi István Általános Iskola
pszichológus
emberkereskedelem
emberkereskedelem elleni harc

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.