Ugrás a tartalomra

Mobiltelefon-mentes a Jézus-Barát Gyalogtúra

2019.07.24
11:24
2019.07.24
16:11
Forrás
Pannon RTV
A bogarasi iskola udvarában sátoroznak a Jézus-Barát Gyalogtúra táborlakói. Az ötnapos tábor idején a diákok bejárják Bogarast és a környező településeket.

Keresztény értékekről tanulnak, valamint megnézik a helyi templomokat és nevezetességeket is.

A Jézus-Barát Gyalogtúrán felsős általános iskolások, és középiskolás tanulók vehetnek részt. Magyar Kinga Lilla, szabadkai táborozó elmondta, hogy igazi élmény sétálás közben beszélgetni, ismerkedni.

Dózsai Adél már másodszor jár a táborban. Elmondta, a barátkozás és a játék mellett számos érdekes dolgot csinálnak, a csúnya beszéd azonban nem megengedett. Minden káromkodás után tíz fekvőtámaszt kell csinálni.

A táborra az évek folyamán egyre több fiatal jelentkezett, idén Vajdaság minden területéről érkeztek általános és középiskolás diákok.

Boros Máté, csoportvezető: „Elsősorban túrázunk minden nap, mindig más helyszínre, amit előre nem is árulunk el, hogy meglepetés legyen. Minden napra van témánk, az idei tábornak a témája a rózsafüzér.”

A tábort azzal a céllal indították, hogy azok a gyermekek is ki tudjanak kapcsolódni a nyári szünidő alatt, akiknek esetleg nincs pénzük nyaralni, vagy drágább utazásra indulni.

Sáfrány Dávid, szervező: „Néhány évvel ezelőtt annyira megnövekedett a táborozók, a táborba jelentkezők száma, hogy ketté kellett választani a tábort kétszer öt napra. Mindent megismétlünk ugyanúgy, egy második alkalommal, egy második időpontban is. Idén az első táborban 187 gyerek táborozott, ebben a másodikban pedig 145 van jelen.”

A tábor egyik fő szabálya, hogy a gyerekek az öt nap alatt nem használhatják mobiltelefonjaikat, okosóráikat és egyéb technikai kütyüiket. Cél, hogy a gyerekek inkább egymással beszélgessenek.

Bogaras
Jézus Barát Gyalogtúra
keresztény értékek
gyalogtúra

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.