Ugrás a tartalomra

Múltbéli helyekre vezet majd az új sétaösvény Horgoson

2019.12.19
13:09
2019.12.19
17:19
Forrás
Pannon RTV
Bemutatták a Magyarkanizsa község északi részén található második sétaösvény terveit a kispiaci Nagy László Galériában.

A projekten az Ars Naturae csapata dolgozott, akik a hagyományok megőrzését, az idegenforgalom fejlesztését, valamint a természet védelmét is célul tűzték ki. Az első sétaösvény két évvel ezelőtt készült, és a Kishorgosi sétaösvény nevet kapta. Az Ars Naturae csapat projektjét Magyarkanizsa község önkormányzata támogatta. A második sétaösvény mintegy négy kilométer hosszú lesz, és a szikes puszták világát mutatja be, annak növény- és állatvilágával együtt.

Tóth Vilmos, építész, Magyarkanizsa: „Ez a keleti, délkeleti része Horgosnak, amely a sziget és a Kender-tó védett terültén keresztül jelöl ki szintén egy útvonalat, amely aztán a parkerdőbe, a kamarási parkerdőn keresztül a régi villanegyeden keresztül egészen a kamarási vasútállomásig terjed.”

Magyarkanizsa
sétaösvény
Tóth Vilmos
Kispiac

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.