Ugrás a tartalomra

Műszaki középiskolások vetélkedtek Szabadkán

2019.05.29
12:21
2019.05.29
19:10
Forrás
Pannon RTV
Vetélkedtek, a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola nyújtotta továbbtanulási lehetőségekkel ismerkedtek és a potenciális munkáltatókkal is találkozhattak ma a vajdasági műszaki középiskolások.

A Szabadkai Magyar Főkonzulátus kiemelten támogatott rendezvénye a Vajdasági Műszaki Középiskolások Találkozója. A bemutatott munkák száma egyértelműen bizonyította a rendezvény létjogosultságát, mondták a szervezők.

A műszaki középiskolások találkozóján főleg végzősök vettek részt. Ők a diplomamunkáikat mutatták be, de harmadikosok és elsősök is neveztek a vetélkedőre.

Némedi Imre, a VMKT főkoordinátora, Szabadkai Műszaki Szakfőiskola: „Bemutatják azt, amivel a középiskolában foglalkoztak, foglalkoznak, milyen munkákkal foglalkoznak az utóbbi időben. A negyedévesek általában a szakdolgozatukat szokták elhozni és bemutatni.”

A legjobbak értékes díjakat kaptak, többek között tízezer dináros utalványt, amit a Szabadkai Műszaki Szakfőiskolára való jelentkezéskor az iratkozási költségekre válthatnak be.

A Vajdasági Műszaki Középiskolások Találkozójának már harmadjára adott otthont a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola. Idén 32 középiskolás diák jött el Szabadkáról, Magyarkanizsáról, Óbecséről és Adáról.

Daissinger Dániel egyik diáktársával nemrégiben egy magyarországi versenyt is megnyert. Az adai Műszaki Iskola negyedikesei egy robotkezet hoztak.

Daissinger Dániel, negyedikes, Műszaki Iskola, Ada: „Leköveti a kezem mozgását, és ahogy mozgatom a kezem, egy másik kar, ami távol van tőlem, az mozogni fog.”

Szabó Balázs, az óbecsei Műszaki Iskola negyedikese egy automata iskolacsengőt mutatott be: „Ennek az a jelentősége, hogy nem kell listákat csinálnunk ahhoz, hogy csengessen, hanem ez automatikusan kiszámolja, hogy mikor is kell, hogy csengessenek az iskolában.”

Az eseményt a kezdetektől fogva Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma támogatja. Gombár Szeréna, a Szabadkai Magyar Főkonzulátus konzulja szerint a magyar tudományos kultúra egyre híresebb a nagyvilágban. Ez a rendezvény azonban a szülőföldön való továbbtanulást is népszerűsíti.

Gombár Szeréna, szabadkai konzul, Magyarország: „Ez a 32 diák reményeink szerint elkezdi otthon érezni magát ebben az épületben, ebben az iskolában, ebben a tudományos közegben. Kérdezni fognak, érdeklődni fognak, hogy milyen lehetőségeik vannak, hogyan tudnak tovább fejlődni, hogyan tudnak kutatni.”

Hozzátette: egyaránt szükség van a kutatókra és a jó szakemberekre is, aki tovább viszik Vajdaság és a magyarság jó hírnevét a műszaki újítások világában.

Szabadkai Műszaki Szakfőiskola
Gombár Szeréna

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.