Ugrás a tartalomra

Nagy az érdeklődés a határvadászat iránt

2016.09.22
12:56
Már több mint négyezren érdeklődtek a magyar Belügyminisztérium Országos Rendőr-főkapitányságának határvadász toborzásán
Már több mint négyezren érdeklődtek a magyar Belügyminisztérium Országos Rendőr-főkapitányságának határvadász toborzásán. 881 ember be is nyújtotta pályázatát. Több megyében több száz toborzó rendezvényt tartottak mostanáig, és terveznek a következő időszakra. Emellett a Facebookon és a Twitteren is tájékozódhatnak az érdeklődők. A jelentkezőknek fizikai, egészségügyi, pszichológiai vizsgálatokon, továbbá pályaalkalmassági beszélgetésen is részt kell venniük. Akik valamennyi feltételnek megfelelnek, azoknál a Nemzeti Védelmi Szolgálat életvitel-ellenőrzést végez el. (MTI)
toborzás

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.