Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Nagyböjti lelki napot szervezett Horgoson a Keresztény Értelmiségi Kör

2023.03.25
12:36
2023.03.25
17:06
Forrás
Pannon RTV
A Domus Pacis ferences lelkigyakorlatos házba várták a híveket. A lelki vezető Horváth Ákos újvidéki káplán volt, előadása a megértésről és Lisieux-i Kis Szent Teréz naplójáról szólt.

Vajdaság 14 településéről érkeztek résztvevők a nagyböjti lelki napra. 70-en jöttek el az előadásokra és a szentmisére, valamint gyónhattak is. Dömösi Mária, a Keresztény Értelmiségi Kör bánáti részlegének elnöke elmondta, szervezésüknek köszönhetően közel 20 hívő látogatott el az eseményre.

"A bánáti ember igenis igényes és ragaszkodik a hitéhez és azt ilyen összejöveteleken, ilyen rendezvényeken tükrözni kell. Mert mi egy óriási keresztény értéket örököltünk az elődeinktől."

Az eseményen jelen voltak a magyarországi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének jánoshalmi tagjai is, akik már közel 15 éve ápolnak szoros barátságot a Keresztény Értelmiségi Körrel.

Csizovszki László, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke: "Amikor a Keresztény Értelmiségi Szövetség kialakította azt a stratégiát, hogy nyissunk a történelmi régióban kedves magyar keresztény testvéreink felé akkor találtuk meg egymást és azóta már aláírtunk egy együttműködési szerződést."

Az esemény lelki vezetője az újvidéki káplán, Horváth Ákos volt.

"Úgy döntöttünk, hogy Lisieux-i Kis Szent Teréz naplójának részleteiből fogok előadást tartani, az Ő megtérés történetét fogjuk feldolgozni, de picit próbálom belevinni az aktuális tanulmányaimat, így az első előadásom egy picikét pszichológiai alapvetés lesz, magáról a megtérésről."

A lelki napok főleg a keresztény ünnepek előtt kapnak nagy szerepet, ezért is törekszik arra a Keresztény Értelmiségi Kör, hogy az adventi és a húsvéti nagyböjti időszakban megszervezze a találkozót.

Szabó Károly, a szabadkai Keresztény Értelmiségi Kör elnöke: "Mindig nagyon várják ezt a találkozót akár nagyböjti, akár adventi lelki nap , barátkozási nap, tehát mindazok amiket szervezünk, hiszen itt találkoznak egymással, ismerkednek és ez már szinte évek óta tartó ismeretség."

Az egybegyűltek csatlakoztak a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Imalánc a Békéért elnevezésű kezdeményezéséhez, melynek keretében több országban több százan imádkoznak együtt a békéért.

nagyböjt
lelki nap
Horgos
KÉK

Most

Népszerű