Ugrás a tartalomra

Nagykanizsai diákok látogattak Adára

2017.10.28
13:56
2024.03.19
08:51
Forrás
Pannon RTV
A nagykanizsai Cserháti Sándor Szakközépiskola diákjait fogadta az adai Műszaki Iskola. A diákok az október 23-ai diákutaztatási program keretében látogattak el Vajdaságba.

A házigazdák műsorral és gazdag programmal fogadták a nagykanizsai tanulókat, akik nagyon jól érezték magukat Adán. Varga Kristóf, tanuló, Cserháti Sándor Szakközépiskola, Nagykanizsa, Magyarország: „Délelőtt elmentünk a helyi iskolába, megismerkedhettünk az itteni oktatással, szakokkal. Utána elmentünk vissza a szállásra, a sportpanzióba ebédelni. Megnéztük az ortodox és a katolikus templomot is. Nagyon tetszik a város.”

A diákok számára érdekes tapasztalat volt megismerni a vajdasági oktatási rendszert. Török Márió, tanuló, Nagykanizsa, Magyarország: „Sokban különbözünk, mármint oktatásilag.”

A nagykanizsai szakközépiskola végzős diákjai már a negyedik olyan generáció, akik Adára utazhattak. Farkas Tünde, történelemtanár, Nagykanizsa, Magyarország: „Azt gondolom, hogy szükséges, hogy lássák a határon túli magyar területeket, mert sose jutnak el ide. Ezek a gyerekek közül is talán egy volt Szerbiában, mégpedig Magyarkanizsán. Tehát, történelemtanárként azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos élmény számukra, és én mindig nagyon jól érzem magam. Igaz, a program mindig ugyanaz, de már ismerősként vagyok itt.”

A nagykanizsai diákok a Rákóczi Szövetség október 23-ai diákutaztatási programjának keretében látogathattak el Adára.

Nagykanizsa
Ada

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.