Ugrás a tartalomra

Napi 2 ezer tesztet végezhetnek el az új laboratóriumban

2020.04.24
14:23
2020.04.24
16:50
Forrás
Pannon RTV
A napokban megkezdheti a teszteléseket a hétfőn megnyílt, Tüzes Szem elnevezésű új laboratórium, amely rekordidő alatt, három héten belül épült meg.

Jelenleg az utolsó ellenőrzések és az eredmények kiértékelése zajlik – nyilatkozta a szerbiai köztévének Milika Ašanin, a Szerbiai Klinikai Központ igazgatója. Hangsúlyozta, hogy ezzel a központ és az ország egy rendkívül korszerű laboratóriumot kapott a fertőző ágensek molekuláris diagnosztizálására, illetve ebben az esetben a koronavírus-teszt elvégzésére. A laboratórium nemcsak a járvány ideje alatt fog működni, hanem a jövőben is a klinikai központ rendelkezésére áll, és képes lesz minden járványhelyzetben segíteni, természetesen a koronavírus-járvány újabb hulláma esetén is – tette hozzá Ašanin.

Milika Ašanin, igazgató, Szerbiai Klinikai Központ: „Naponta mintegy 2000 teszt elvégzésére lesz lehetőség, tehát jelentősen bővülhet a teszteltek köre, és ezzel együtt a fertőzött személyek kiszűrése. Másrészt gyorsabban ellenőrizhetjük azoknak az állapotát, akik már meggyógyultak, és negatív eredmény esetén egészségessé nyilváníthatjuk őket, kiengedhetjük a kórházból, illetve felmenthetjük a házi karantén alól.”

koronavírusteszt
koronavírus
laboratórium

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.