Ugrás a tartalomra

Négyes ünnepet ültek a bánáti Kisoroszon

2022.11.12
15:47
2022.11.12
17:06
Forrás
Pannon RTV
A település 225 éves újratelepítését, templomuk felszentelésének 89. évfordulóját, Szent Márton napját és Német László érseki hálaadó szentmiséjét is a faluban tartották. Vendégül látták a magyarországi Apátfalva testvértelepülés küldötteit is.

Énekszóra, égő lámpásokkal vonultak be a kisoroszi gyerekek Szent Márton napján a kisoroszi templomba. Ők számítanak a legnagyobb kincsnek az egyre fogyatkozó észak-bánáti kis közösségben. Idén ugyanis egy elsős diák tanul az általános iskolában magyar nyelven.

Lackó Ildikó is abban reménykedik, hogy egyetemista gyermekei Újvidékről visszatérnek és a faluban telepednek majd le. A Szent Márton-napi ünnepi miséket soha nem hagyja ki.

„Sokat jelent, hogy sikerült az őseink hitét megőrizni, és a nemzetünk fennmaradása sokat jelent, és - még ha szerény keretek között is, de - sikerült megemlékeznünk erről az évfordulóról, arról, hogy itt vagyunk és itt is szeretnénk maradni és tenni szeretnénk az itt maradásunkért és boldogulásunkért.”

Kisoroszt Oroszi néven már 690 évvel ezelőtt említik pápai tizedjegyzékekben, majd a török dúlás idejében elnéptelenedett falut 1796-ban, pontosan 225 évvel ezelőtt telepítették újra délalföldi lakosokkal. Ma, a nem hivatalos adatok szerint, 2250 személy lakja a települést. Ebből mintegy 500-an magyarok.

Kabók Imre, a kisoroszi Hitközség Tanácsának elnöke: „A munkahelyek most már Nagykikinda környékén is megnyíltak. Nem sok munkanélküli van. Nagy segítség számunkra az, hogy az újvidéki Európa Kollégium egyetemistáink számára lakhatást biztosít. Úgy gondolom, hogy ez sokat számít és reményt ad.”

Melyik vajdasági település büszkélkedhet azzal, hogy nem egy alkalommal misézik érsek a templomában? A kisoroszi templomot 89 évvel ezelőtt Szent Márton napján az akkori belgrádi érsek szentelte fel. 89 évvel később ismét a belgrádi érsek tartotta a falu templomának ünnepi szentmiséjét és egyben érsekké avatásának hálaadó miséjét is Német László személyében.

Csipak Csaba, plébános, Kisorosz: „Legelőször, amit biztosan tudunk: 1933-ban, amikor felszentelték a templomot, már akkor, nem mondom, hogy egy hasonló helyzet, de eléggé hasonló felállásban az akkori belgrádi érsek, akkor mi még nem voltunk püspökség, csak apostoli kormányzóság, ő volt akkor egyben a bánáti apostoli kormányzó is és akkor először az újabb történelmünkben, amit bizonyítani tudunk biztosan érsek járt itt. Utána még, nem számoltam össze, még néhány alkalommal jött Belgrádból az érsek bérmálni ide, de hiszem azt, hogy ha nem is egy kezemen, de két kezemen meg tudnám számolni azokat az alkalmakat, hogy itt érsek szentmise került bemutatásra.”

Ferenc pápa 2022. november 5-én nevezte ki Német Lászlót Belgrád metropolita érsekévé.

Kisorosz
Márton nap
Német László

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.