Ugrás a tartalomra

Nehéz bevonni a fiatalokat a civil szervezetek munkájába

2021.06.27
11:31
2021.06.28
15:12
Forrás
Pannon RTV
Folyamatos kihívás megtartani, vagy épp becsalogatni a fiatal generációt egy szervezetbe - mondta Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke a Kanizsa Feszt keretében megtartott kerekasztal-beszélgetésen.

A Rákóczi Szövetség elnöke szerint a fiatalok legfőbb idejét a számítástechnikai eszközök használata teszi ki. A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy a mai világban csak a fiatalok tudnak egymásra hatni - emelte ki Csáky Csongor.

„Mi azt tapasztaljuk, hogy a fiatalokkal alapvetően fiatalok tudnak kommunikálni. Az a szervezet, amit most én képviselek, ebben én itt már kilógok a sorból. Ugyanis, ha az irodában körbenézek, akkor az a 15 munkatárs, akivel együtt dolgozok, huszonévesek, és ez talán a legnagyobb érték a Rákóczi Szövetségnek, hogy mindig tudott találni olyan fiatalokat, akik viszonylag ebben a független időszakban, amikor még nincs család, illetve olyan dolgok, amik a munkától elvonják az időt, ebben az időben ők terhelhetőek és ha lelkesek, márpedig a munkatársaink lelkesek, közel állnak ahhoz a korosztályhoz, a középiskolásokhoz, akit mi meg akarunk szólaltatni. El sem tudom képzelni, hogy a Rákóczi Szövetség Facebook-oldalát én kezeljem, mert abból minden lenne, csak szóértés nem a mai tizennégy-tizenöt évesekkel.”

A Fiatalok és a civil szervezetek című kerekasztal beszélgetésen a Rákóczi Szövetség elnöke mellett a VaMaDiSz leköszönő elnöke, Sóti Attila is részt vett. Sóti Attila elmondta, hogy a több mint 20 éves VaMaDiSz munkája igen sokrétű, mert az egyetemisták számára továbbképzéseket, szabadidős rendezvényeket, diáknapokat, egyetemista játékokat szerveznek és segítenek nekik az egyetemi beilleszkedésben is.

civil szervezetek
Csáky Csongor
Rákóczi Szövetség

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.