Ugrás a tartalomra

Nem csak a pusztatemplomot, hanem a környező régészeti területet is meg kívánják őrizni

2022.05.17
08:51
2022.05.17
20:41
Forrás
Pannon RTV
A szerbiai műemlékvédelmi szervek szerint nagyon fontos megőrizni az aracsi pusztatemplom körül lévő régészeti területet is, hogy amikor megteremtődnek a feltételek, akkor fel lehessen tárni az ott rejlő értékeket - nyilatkozta Hajnal Jenő.

A Magyar Nemzeti Tanács elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindítójában elmondta, hogy a magyar kormány mintegy 1,5 milliárd forintot biztosított a kegyhely konzerválására, megközelítőleg ennyi pénzt kell a szerb félnek is biztosítani, hogy a látogatóközpont, az úthálózat és a többi tartalom is kiépüljön.

Hajnal Jenő elmondta, amint megteremtődnek a feltételek a munkálatok megkezdésére, az akár két év alatt is befejeződhet.

„A mi részünkről a teljes templomrekonstrukció elkezdődhet, elindulhat, hiszen erre adottak a támogatások, a pénzek. A kutatások, a mostani feltárások lehetővé teszik, hogy még módosuljon, alakuljon egy kicsit a templom rekonstrukciós terve, örökségalapú fejlesztése, azután pedig, úgy gondolom, hogy az áram odavezetése lenne a legfontosabb, kút fúrása, az utak kiépítése, de ez már párhuzamosan folyhat. Ha még az utak nem is fejeződnek be a terveink szerint, hiszen ezt a gyors közlekedési út létrehozását most, ilyen gazdasági, háborús körülmények között nehezen tudjuk elképzelni, hogy mikorra valósul meg, de legalább ha ezek a szerződések, a garanciák megvannak, akkor magának a romtemplomnak a teljes körű rekonstrukciója megtörténhet.”

aracsi pusztatemplom
régészet
műemlékvédelem
Hajnal Jenő

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.