Ugrás a tartalomra

A nemzeti közösségek anyanyelvű tájékoztatását támogatja a szerb kormány

2018.09.13
17:10
2018.09.13
17:56
Forrás
Pannon RTV
Közel 22 millió dinárral támogatja a nemzeti közösségek anyanyelvű tájékoztatását a szerb államigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium. A szerződéseket ma írták alá Belgrádban.

15 év után tavaly újra megnyitotta a szerb kormány azt az alapot, amelyből a nemzeti tanácsok által javasolt projekteket finanszírozzák. Idén a nemzeti közösségek anyanyelvű tájékoztatásának fejlesztésére kiírt pályázaton egyebek között a Magyar Szó Lapkiadó Kft. és a Hét Nap Lapkiadó Kft. is támogatásban részesült.

László Edit, igazgató, Hét Nap Lapkiadó Kft.: „Egy külön kiadványra pályáztunk, amelynek a neve Vajdaság, én szeretlek, ahol Vajdaság különböző nemzetiségeit szeretnénk bemutatni egy külön kiadvány keretein belül, fotókkal, szöveggel. Ennek a projektnek a megvalósítása körülbelül háromszázezer dinárba kerül.”

A minisztérium 74 projektet támogatott. A Pannon RTV 120 ezer dináros támogatást kapott.
Krizsán Anita, pénzügyi és jogi segédigazgató, Pannon RTV: „Mi az internetes tartalmaknak a fejlesztésére pályáztunk, ami annyit jelent, hogy szeretnénk a magyar nyelvű híreket szerb fordításban is megjelentetni. Ezt annak apropóján tettük meg, hogy észrevettük azt, hogy egyre több szerb médium felhasználja a Pannon RTV híreit, és szükségét éreztük annak, hogy minél több a magyarságot érintő hír szerb nyelven is megjelenjen.”

 

A minisztérium a nemzeti tanácsok javaslatára már második éve támogatja a nemzetiségi médiumok fejlesztéseit.
Branko Ružić, államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter, Szerbia: „Ez a nemzeti tanácsok képviselőinek álláspontja is, ezért a szerb állam és az államigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium is elfogadta ezt a javaslatot. Meggyőződésem, hogy a tájékoztatás támogatásával hozzájárulunk a nemzeti örökség ápolásához és a hagyományok megőrzéséhez is, és mindazon értékekhez, amelyekkel a nemzeti közösségek a szerb társadalmat színesítik.”

A miniszter hangsúlyozta a nemzeti tanácsi választásokon való részvétel fontosságát is, illetve felszólította a nemzeti közösségek tagjait, hogy vegyenek részt a november 4-i szavazáson.

Branko Ružić
Pannon RTV
Hét Nap Lapkiadó Kft.
Magyar Szó Lapkiadó Kft.

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.