Ugrás a tartalomra

A nemzeti összetartozás napja Vajdaságban

2020.06.02
13:17
2023.06.13
10:44
Forrás
PannonRTV
Csütörtökön a trianoni békediktátum 100. és a Nemzeti Összetartozás megünneplésének 10. évfordulójára emlékezik a magyar nemzet. Vajdaság több településén tartanak megemlékezéseket.

Vajdasági megemlékezések:

2020. június 4-én 10 órától Óbecsén a Nagyboldogasszony templomban (Felszabadulás tér) szentmise lesz, majd a templomkertben felavatják a Trianoni emléktáblát.

2020. június 4-én Tóthfaluban 18 óra 45 perctől Trianonra emlékeznek a templomkertben (Kossuth utca 4.).

2020. június 4-én 16 órától Királyhalmon a templomkertben a nemzeti összetartozás napjának vajdasági központi megemlékezése. A megemlékezést a Pannon RTV élőben közvetít.

2020. június 4-én Topolyán 16 órától koszorúzás a Vajhegy keresztjénél és 17 órakor koszorúzás a zsidó temetőben. A koszorúzások után 18 órától szentmise az első világháborúban elhunyt topolyaiakért a Sarlós Boldogasszony római katolikus templomban, majd 19 órától A Hősiesség és szolgálat – Topolya a nagy háborúban (1914–1918) című kötet bemutatója a színházteremben.

2020. június 4-én 16 óra 30 perctől megemlékezés Bácskossuthfalván a Hősi emlékműnél.

2020. június 4-én a doroszlói Szentkúton 16 óra 30 perctől harangszó és Himnusz, majd 17 órától szentmise a kegytemplomban. 18 órától a Trianon című film vetítésére várják az érdeklődőket.

2020. június 4-én 17 órától a zentai Lisieux-i Kis Szent Teréz-emléktemplom kertjében Baráth László tárogatós imája és vallomása, az egész Kárpát-medencét és a diaszpórát egyesítő, emlékező harangszót követően.

2020. június 4-én 18 órától Horgoson a Művelődési Házban Hogyan alakult Trianon után Horgos sorsa? – a múltat Danyi Bernadett történész, Nagygyörgy Zoltán helytörténet-kutató és Vass Zoltán történész idézi fel.
Az est után, 20 óra 20 perckor a résztvevők – csatlakozva a Kárpát-medencei kezdeményezéshez – közösen meggyújtják az Összetartozás tüzét.

2020. június 4-én 18 óra 45 perctől Tóthfaluban megemlékezés a templomkertben.

2020. június 4-én 19 órától kezdődik Csókán a 2020. a Nemzeti Összetartozás Éve című rendezvény a Művelődési és Oktatási Központ színháztermében (Tito marsall 2.).

2020. június 4-én 19 óra 30 perctől a bácsfeketehegyi Színházteremben a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének versszínházi előadása a trianoni békediktátum 100 éves évfordulóján.

2020. június 4-én Adán a Tájház udvarában 20 órától közös tűzgyújtás az Összetartozásunk tüze Kárpát-medencét és a magyar diaszpórát
egyesítő kezdeményezés keretében.

2020. június 4-én 20 órától a szajáni Művelődési Házban alkalmi műsorral emlékeznek meg, majd közösen meggyújtják az emlékezés lángját 20 óra 20 perckor.

2020. június 4-én 20 órától a temerini Tájházban közös tűzgyújtás az Összetartozásunk tüze Kárpát-medencét és a magyar diaszpórát egyesítő kezdeményezés keretében.

2020. június 4-én 20 órától az ürményházi Vadászotthon udvarán a nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett ünnepség keretében fellép a helyi asszonykórus, továbbá a helyi fiatalok és kisiskolások.
Esőhelyszín: a Helyi Közösség nagyterme.

2020. június 4-én 20 óra 20 perctől Gomboson a Szent László király templom előtti téren közös tűzgyújtás az Összetartozásunk tüze Kárpát-medencét és a magyar diaszpórát
egyesítő kezdeményezés keretében.

2020. június 4-én 20 óra 20 perctől Doroszlón a Szent Imre-templom előtti téren közös tűzgyújtás az Összetartozásunk tüze Kárpát-medencét és a magyar diaszpórát
egyesítő kezdeményezés keretében.

2020. június 4-én 20 óra 20 perctől Tiszaszentmiklóson közös tűzgyújtás az Összetartozásunk tüze Kárpát-medencét és a magyar diaszpórát egyesítő kezdeményezés keretében.

2020. június 4-én 20 óra 20 perctől Versecen közös tűzgyújtás az Összetartozásunk tüze Kárpát-medencét és a magyar diaszpórát egyesítő kezdeményezés keretében.

2020. június 5-én 18 órától szentmise Péterrévén a Mindenszentek római katolikus templomban (Felszabadulás tér), majd következik a Trianoni emléktábla avatása a templomkertben.

nemzeti összetartozás napja
Trianon
Trianon 100
nemzeti összetartozás

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.