Ugrás a tartalomra

A nemzeti ünnep az összetartás szimbóluma

2019.03.14
17:52
2019.03.14
19:26
Forrás
Pannon RTV
Nagybecskerekhez két aradi vértanú neve is fűződik: a városban született Lázár Vilmos, Kiss Ernő honvédtábornok családi birtokai pedig a szomszédos Eleméren voltak, szobra a város főterén állt.

Az itteni magyarságnak még sincs 1848-as köztéri emlékhelye. Az utóbbi években Szemere Pál honvédőrnagynak a katolikus temető kápolnájára helyezett emléktáblájánál tartják a március 15-i megemlékezéseket. Szemere Pál Kiss Ernő parancsnoksága alatt 1848. szeptember másodikán részt vett a győztes perlaszi csatában. Halálos sebet kapott, majd Nagybecskereken elhunyt. A katolikus temető jelöletlen sírjában nyugszik.

Jenovay Lajos, elnök, Petőfi Magyar Művelődési Egyesület, Nagybecskerek: „Egy nemzet életében a nemzeti ünnepek az összetartásnak és az összetartozásnak a szimbólumai. Nincs ez másképpen itt Nagybecskereken sem, ahol szórványban él a magyarság. Egy kis közösségről van szó, de összetartó, és ezért ezeknek az emlékhelyeknek, ezeknek a megemlékezési lehetőségeknek igen nagy súlya van. És hozzájárul ahhoz, hogy ez a közösség megmaradjon, és hogy itt a továbbiakban is boldogulni tudjon, és megtartsa a gyökereit. Ehhez mindig jó alkalom egy ilyen nemzeti ünnep, vagy egy megemlékezés.”

1848-49-es forradalom és szabadságharc
Nagybecskerek
Petőfi Magyar Művelődési Egyesület
Jenovay Lajos

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.