Ugrás a tartalomra

Nemzetközi történész konferencia az écskai kastélyban

2018.04.21
08:22
2018.04.21
17:40
Forrás
Pannon RTV
A tudományos konferencián az 1848-49-es forradalom Vajdaságot érintő eseményeit dolgozzák fel történészek a szerbek, a horvátok, a magyarok, illetve a többi vajdasági nemzeti közösség szemszögéből.

Az écskai kastélyban megszervezett konferencián mások mellett szerbiai, romániai és magyarországi történészek is tartanak előadásokat. Dušan Stupar, a konferencia főszervezője: „Azért gyűltünk itt össze, mert ez egy teljesen autentikus környezet, amely gyakorlatilag ugyanolyan, mint amilyen 1848-ban volt.”

Bánát ideális helyszínnek bizonyul a történelmi események felidézésére és megvitatására – mondták el a szervezők.  Čedomir Janjić, polgármester, Nagybecskerek: „170 évvel a történések után a legfontosabb ápolni az emlékezés kultúráját és mindenekelőtt az itt lévő népek jövőjének, együttműködésének és fejlődésének a kontextusában kell megközelíteni a múltbéli eseményeket. Azokra a népekre gondolok, akik itt élnek Vajdaságban, a szomszédságunkban, valamint az egész európai térségben.”

Fontos, hogy a 170 évvel ezelőtt történt eseményekről a szerbek, a horvátok, a románok és a magyarok is beszéljenek, mivel azok mindannyiunk történelmét meghatározták – mondta el a megnyitón Pásztor István. A Tartományi Képviselőház elnöke kiemelte: „Ha abból indulunk ki, folyamatosan azt mondjuk és tényként fogadjuk el, hogy Vajdaság sokszínű, akkor a sokszínűségben nem csak a nyelvi sokszínűség, a konyhák közötti különbségek és sokszínűségek vannak benne, hanem egy-egy történelmi esemény megítélésének is a különbözősége. Ennek a különbözőségnek az elfogadása azt gondolom mindannyiunk számára nagyon fontos, és az elfogadáshoz azt gondolom a beszélgetés vezet, a különböző álláspontok elmondása, a különböző álláspontokkal való szembesülés és azoknak a közbeszéd részévé tétele.”

A konferencia résztvevői kiemelték, Vajdaság legnagyobb gazdagságának az itt élő nemzeti közösségek és a köztük lévő egyetértés számít .

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű