Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Juhász Géza

Népszámlálás és nemzeti tanácsi választások Szerbiában

2022.09.27
13:14
2022.09.27
19:44
Forrás
Pannon RTV
Szombaton kezdődik a népszámlálás Szerbiában és egész hónapon át tart majd.

A kérdőívekben egyebek mellett a nemre, életkorra, születési helyre és állampolgárságra vonatkozó kérdések szerepelnek, ugyanis ezek világszerte kötelezőek. A népszámlálást követően november 13-án pedig nemzeti tanácsi választások lesznek.

Szombattól számíthatunk otthonunkban a népszámláló biztosok kopogtatására. A kötelező kérdések a magánszemélyre, a családra és a háztartásra vonatkoznak. Ezek mellett viszont a nemzeti hovatartozásról, anyanyelvről és vallásról is kérdeznek, de ezekre nem kötelező válaszolni. Lulić Emil, a Magyar Nemzeti Tanács hivatalvezetője a Közügyek műsorában elmondta, fontos megvallani magyarságunkat, nemzeti hovatartozásunkat. Kiemelte, a nemzeti tanácsok érdekérvényesítő ereje nagyban függ attól, hogy egy területen hány százalékban vallották magukat a lakosok az adott nemzetiséghez tartozónak: A törvény meghatározza épp a nyelvhasználatot, hogy azokban az önkormányzatokban, ahol 15%-a a lakosságnak egy-egy nemzeti kisebbségnek vallotta magát a népszámláláson, ott kötelező biztosítani nekik ezeket a kisebbségi jogokat. Természetesen szerzett jogok révén, ha valahol 15% alá esne a magyarság részvétele, nem azt jelenti, hogy a magyar nyelvet automatikusan törlik, de nagyon fontos, hogy az iskolahálózatok, az óvodahálózatok, művelődési intézmények hálózata közvetlenül függ attól, hogy a népszámláláson hányan vagyunk, továbbá a nemzet tanácsoknak a jelentősége és a finanszírozása is pont ettől függ.

November 13-án, a népszámlálást követően újabb jelentős esemény vár a nemzeti közösségekre, ugyanis dönthetnek a lakosok az új nemzeti tanácsokról. Ez azért is fontos, mivel a jogrendben az alkotmánnyal és törvénnyel összhangban a tanácsok a nemzeti közösségek legfőbb közvetlen vagy elektori úton választott önkormányzatai, amelyek az oktatás, a művelődés, a nyelv- és íráshasználat, valamint a tájékoztatás területén vannak jogokkal vannak felruházva.: A Magyar Nemzeti Tanács példáján, mi ügyelünk arra, hogy oktatási, művelődési és tájékoztatási intézményeink működjenek, hogy ezek elérhetőek legyenek és kifejthessék hatásukat a polgárokra nézve, de ugyanúgy ügyelünk arra is, hogy egy-egy önkormányzatban a polgárok szabadon használhassák anyanyelvüket, hogy a táblák ki legyenek írva, ha ez a törvény megköveteli, és ha valahol ez kisiklik, akkor ez helyrekerüljön.

A nemzeti tanácsok választásán azok vehetnek részt, akik szerepelnek a külön választói névjegyzéken. Ezt érdemes leellenőrizni. Ha nem szereplünk rajta, október 28-áig, vagyis a nemzeti kisebbségek külön névjegyzékeinek lezárásáig bejegyeztethetjük magunkat.

népszámlálás
nemzeti tanácsi választások

Most

07:13

Olaszország több városát elöntötte az eső

Az olasz fővárosra a vasárnapra virradó éjszaka újabb heves vihar csapott le, és a nagy mennyiségű csapadék elszigetelte a szicíliai Messina teljes térségét is. A polgári védelem egészen hétfőig meghosszabbította az időjárási riasztást.
20:50, Frissítve: 22:10

Argentína negyeddöntős, a hollandok már várják őket

1:0-ra vezetett Argentína Ausztrália ellen az első félidő végére. A második játékrészben már két gólra növelték előnyüket a dél-amerikaiak. Álvarez is betalált, majd Ausztrália szépített, de ez nem volt elég, 2:1-re győztek Messiék.

Népszerű