Ugrás a tartalomra

Népszerűek az anyanyelvápoló órák Törökbecsén

2021.12.17
17:11
2021.12.17
17:19
Forrás
Pannon RTV
Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a törökbecsei Josif Marinković Általános Iskolában szervezett anyanyelvápoló órák. A program a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., valamint a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének köszönhetően valósul meg.

A 350 tanulót számláló tanintézményben a tanítás szerb nyelven folyik, azonban a tanulók szüleinek zöme vegyes házasságban él. 2019-ben ezért is döntöttek úgy, hogy az alsósoknak is, csakúgy mint a felsősöknek, lehetőséget nyújtanak a magyar nyelv elsajátítására. A diákok nyolcvan százaléka vegyes házasságból érkezik, azonban akadnak olyanok is, akiknek szülei szerb ajkúak.

Az ilyen jellegű foglalkozásokat a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, főként a szórványfalvak tanintézményeiben, immáron huszonnyolc éve szervezi sikerrel. Korenchy László, a VMPE alelnöke kiemelte, hogy rendkívül fontos az őseink hagyományainak ápolása, továbbadása, ami Törökbecsén igazán sikeresnek könyvelhető el, hiszen évről évre mind többen élnek ezzel a lehetőséggel, amit a diákok, szüleikkel együtt önként választhatnak.

Az idei tanévben a törökbecsei Josif Marinković Általános Iskolában az anyanyelvápoló órákon húsz diák vesz részt.

Törökbecse
Josif Marinković Általános Iskola
anyanyelvápolás
magyar óra

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.