Ugrás a tartalomra

Népzenész palánták vizsgabemutatója Zentán

2022.02.19
14:44
2022.02.19
17:08
Forrás
Pannon RTV
Alapfokú hangszeres népzeneoktatás vizsgabemutatót tartottak ma délelőtt a zentai Kamaraszínházban. A rendezvény a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet által meghirdetett képzés 4 éves időszakának zárása volt.

Haladó, kezdő és felnőtt citerások, vonósok, furulyások és tamburások léptek színpadra szombaton zárt körű vizsgán. A négy évvel ezelőtt indított képzésnek köszönhetően ma már önállóan is megállják a helyüket.

Jablonszki Katalin Emma, citerás, Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület, Csóka: „Négy éve tanulom. Az iskolában mutatták be, nagyon megtetszett, és akkor én is elkezdtem. Elejében nehéz volt, mert nem ismertem nagyon a citerát meg a hangjegyeket, de utána már könnyen megtanultam.”

Hóli Anna, hegedűs, Thurzó Lajos Közművelődési Központ, Zenta: „Hegedűn játszom és elég izgatottan készültem a mai vizsgaelőadásra.”

A 10 fős zsűri meghatározott szempontrendszer alapján értékelte a produkciókat. A moholi Csobolyó Művelődési Egyesület tagjai is aktívan részt vettek az oktatásban és a vizsgabemutatón egyaránt.

Lajkó Mária, csoportvezető, Csobolyó Művelődési Egyesület, Mohol: „Most a nagy tamburazenekart otthon hagytuk, mert ők már igen haladók a táncosaink között. Itt most három csoportos kislány van népi hegedűvel, tehát nagyon kezdők. Van egy nagylányunk, aki hegedűre jár zeneiskolában és még ketten csatlakoztak a tamburásokhoz, mint kezdők.”

A VMMI alapfokú hangszeres népzeneoktatása 6 településen, 6 művelődési egyesülettel közösen valósult meg.

Juhász Gyula, népzenei munkatárs, VMMI: „A tanulók félévkor már egy szinten vannak. Van, aki már egy éve muzsikál, van, aki már két éve és mindenképp nagyon fontos nekik, hogy közönség előtt és a tanárok előtt is megmutatkozzanak, illetve mi is kíváncsiak vagyunk. Itt van most egy kb. 10 fős tanári kar aki, főleg a Tisza- menti településeken, hat településen, művelődési egyesületekben hetente oktatja ezeket a gyerekeket.”

A mostani vizsgabemutatón a rendszeres oktatásban részt vevő gyermekek és felnőttek megmutathatták, hogy mit sajátítottak el a képzés alatt az elmúlt időszakban. A sikeres vizsga után akár saját zenekart is tudnak alapítani.

népzene
népzenei
népzenei képzés
Vajdasági Magyar Művelődési Intézet
Juhász Gyula
Lajkó Mária
citera
furulya
hegedű

Most

Népszerű