Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Tímár Zsolt

Nincs koronavírusos beteg Zenta községben

2020-03-13
17:02
2020-03-14
18:39
Forrás
Pannon RTV
Ezt jelentette ki Czegledi Rudolf polgármester. A rendkívüli helyzetek törzskarának elnöke elmondta, hogy megvitatták a korona vírus okozta aktuális helyzetet.

Felelősségteljes magatartásra kérik a lakosságot, emellett felhívják a figyelmüket, hogy a pánikkeltés nem indokolt, de az óvatosság annál inkább. Arra kérik a polgárokat, hogy az elkövetkező két-három hétben kerüljék a nagyobb létszámú, zárt terű eseményeket, valamint tartsák be az Egészségügyi Minisztérium által előírt higiéniai szabályokat. A közleményben azt is leírják, hogy a fennálló helyzetben az Önkormányzat legfontosabb célja és feladata a polgárok egészségének a megőrzése és ennek érdekében megteszi a szükséges intézkedéseket.

Czegledi Rudolf, elnök, Rendkívüli Helyzetek Törzskara, Zenta: „Fontos még megemlíteni, hogy sikerült beszereznünk, és a hétvégén felszerelésre kerülnek különböző fertőtlenítő berendezések. Ezeket olyan helyekre szereljük fel, ahol sok ember megfordul, hiszen a vírus cseppfertőzés útján terjed, azonban nagyobb tárgyakon több napon keresztül is képes aktív maradni. Fontos, hogy a kezünket fertőtlenítsük, ezért a megfelelő higiéniai előírásokat tartsuk be, és ezzel is vessünk gátat a vírus nagyobb terjedésének.”

Czegledi Rudolf
Zenta
koronavírus

Most

20:17, Frissítve: 20:27

6:1-re nyert a topolyai TSC

A Szerbiai Szuperliga 27. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén 6:1-re nyert a topolyai TSC a Javor ellen.

Népszerű

Újra szabadon átléphető a szerb-magyar határ

Ma délelőttől karanténkötelezettség nélkül lehetséges a személyforgalom a szerb-magyar határon a szerb és a magyar állampolgárok számára - jelentették be Röszkén sajtótájékoztatón.