Ugrás a tartalomra

Nincs ok rá, hogy a kis határátkelők zárva maradjanak

2021.05.28
08:10
Forrás
Pannon RTV
A kis határátkelők megnyitásáról, infrastrukturális projektekről, valamint gazdasági és politikai kérdésekről is kérdezte ma a szerb miniszterelnököt és a szerb kormány tagjait dr. Pásztor Bálint.

A képviselői kérdések során a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy már semmi sem indokolja azt, hogy a kisebb határátkelők továbbra is zárva legyenek.

A szerb-magyar határszakaszon jelenleg több átkelő nem működik, Bánát területén például egy sincs jelenleg nyitva - mondta dr. Pásztor Bálint. A Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti frakcióvezetője kiemelte, fontos lenne ismét megnyitni a kisebb átkelőket, valamint a munkaidejüket is meghosszabbítani.

Dr. Pásztor Bálint, köztársasági parlamenti frakcióvezető, VMSZ: „A mi esetünkben nem turisztikai utazásokról van szó, az emberek azért utaznak, mert ott dogoznak, minden nap utaznak, valamint a rokoni kapcsolatok is összekötik az embereket a határ két oldalán. De a többi polgár is szeretne már utazni, és az immunizáció már olyan szinten van, hogy több hónappal, több mint egy évvel később már lehetséges is az utazás.”

Dr. Pásztor Bálint kérdésére, hogy mikor nyitják meg újra ezeket a kis átkelőket, a szerb miniszterelnök azt válaszolta, azonnal lépni fognak az ügy érdekében.

Ana Brnabić, miniszterelnök, Szerbia: „Most, amikor a járványügyi helyzet Szerbiában valóban stabil, és arra számítunk, hogy egyre jobb lesz, de ugyanez a helyzet más európai országokban is, főként Magyarországon - egyébként gratulálok Magyarországnak a hihetetlenül sikeres kampányáért, amit a tömeges vakcináció és a lakosság immunizációjának érdekében folytatott -, nem létezik már semmilyen ok, és ebben teljesen igaza van, hogy ne nyissuk meg a kisebb határátkelőket is.”

A szerb miniszterelnök arról is beszélt, hogy soha nem volt jobb az együttműködés Magyarország és Szerbia között, nem csak gazdasági, de infrastrukturális és energetikai projektek terén is.

A VMSZ köztársasági frakcióvezetője a Szabadka-Szeged vasútvonal felújításának fontosságára is felhívta a figyelmet.

Dr. Pásztor Bálint, köztársasági parlamenti frakcióvezető, VMSZ: „Amikor az együttműködés ennyire intenzív Magyarország és Szerbia, valamint a szerbiai és a magyarországi polgárok között, akkor a vasúti infrastruktúrába is be kell fektetni, nem csak a közútiba. És ha befejeződik a Szeged-Szabadka vasútvonal rekonstrukciója, akkor elmondhatjuk majd azt, hogy Szeged az utóbbi száz évben soha nem volt közelebb Szabadkához, mint amilyen közel akkor lesz, amikor befejeződik ez a projekt.”

Dr. Pásztor Bálint kérdésére, hogy mikorra várható a Horgos-Röszke autópálya határátkelő felújítása és bővítése, a szerb miniszterelnök azt válaszolta, 2021 őszén megkezdődhetnek a munkálatok, amelyek 2023-ig be is fejeződhetnek.

határ
Ana Brnabić
Horgos-Röszke

Most

10:01, Frissítve: 10:08

A niši Radničkit fogadja a TSC

Ismét hazai pályán játszik ma a TSC labdarúgó csapata. A topolyaiak a bajnokság 17. fordulójában a niši Radnički együttesét látják vendégül.
07:39, Frissítve: 07:54

Támadás az Eiffel-toronynál, egy halott

Egy embert késsel megölt, két másikat pedig kalapáccsal megsebesített szombat este egy támadó Párizsban, az Eiffel-torony közelében, miközben szemtanúk szerint azt kiáltotta, hogy "Allah Akbar".

Népszerű

Mezőgazdászok, figyelem!

Új pályázatot hirdettek a mezőgazdászok számára. Beruházásaik 50 százalékát az állam biztosítja, vissza nem térítendő támogatás formájában.

Elindult a személyforgalom a Szabadka-Szeged vasútvonalon

Az első járat 5 óra 19 perckor indult Szegedről. Az első utasok között volt Lázár János magyar közlekedési miniszter és dr. Pásztor Bálint a VMSZ megbízott elnöke is. A személyvonatok ezen a vonalon ötször közlekednek majd mindkét irányba.