Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Növekedett a koronavírus-fertőzöttek száma Észak-Bácskában, de elfogadható a helyzet

2020-10-29
12:28
2020-10-29
17:22
Forrás
Szerbiai RTV, Pannon RTV
Az aktuális járványügyi helyzetről dr. Nebojša Bohucki csütörtök délelőtt azt mondta, növekedett a koronavírussal fertőzöttek száma az Észak-Bácskai Körzetben, azonban a helyzetet elfogadhatónak ítélte meg.

Két héttel ezelőtt még egyetlen fertőzött sem volt a nyilvántartásukban, majd lassan megindult a növekedés, mondta a járványügyi szakorvos. Naponta egy-két fertőzött jelentkezett, tegnap azonban már négy Szabadkán. Most 18 aktív koronavírussal fertőzöttet jegyeznek, akik mind húsz, harminc illetve negyven év körüliek, mondta el a járványügyi szakorvos. Ezek közül hárman szorulnak kórházi kezelésre, a többiek házi karanténban gyógyulnak. Mindannyian szabadkai lakosok. Topolya és Kishegyes községekben nincsenek koronavírussal fertőzött betegek a szakember szerint.

Dr. Nebojša Bohucki arra figyelmeztetett, hogy két héten belül nagyon sok koronavírussal fertőzött beteg lehet. Az influenzáról is beszélt a járványügyi szakember: „A mostani influenza járványhelyzetet illetően a helyzet egész Európában nagyon is megfelelő, alig-alig regisztrálunk influenza A esetleg influenza B vírust. Szerbiában eddig nem is regisztráltunk. Tehát most október végén vagyunk, lassan jön a november ilyenkor már szoktunk regisztrálni influenza vírust, de eddig most még nem, de várható, hogy néhány hét múlva már itt is lesz influenza, a vírus és a betegség is. De az influenzajárványtól még nagyon messze vagyunk, ha lesz is, akkor is leginkább januárban esetleg februárban esedékes.”

Előzmény:

158 koronavírussal fertőzött beteget kezelnek a belgrádi Dragiša Mišović Klinikai Kórházi Központban, jelentette ki a szerb közmédiának dr. Predrag Savić, az intézmény fekvőbeteg részlegének vezetője. Ezek közül 30 pácienst az intenzív osztályon ápolnak, míg 12-en szorulnak lélegeztetőgépre. Az elmúlt 24 órában 48 új időskorú fertőzöttet vettek fel kórházi kezelésre, akik állapota súlyos. A szakember arra figyelmeztetett, hogy a klinikai kórház belgyógyászati, urológiai, és fül-orr-gégészeti osztályai is teljesen megteltek.

Ahogyan arról tegnap írtunk, újabb rekordot döntött a napi új fertőzöttek száma Szerbiában. A 9.690 teszt közül 1.328 személynél mutatták ki a kórt, ami az eddigi legmagasabb szám. 5 személy hunyt el, így a járvány megjelenése óta összesen 803-an haltak bele a kór szövődményeibe. A legfrissebb adatok szerint továbbra is a fővárosban regisztrálják a legtöbb új koronavírusos esetet. 

koronavírus
koronavírus-járvány
koronavírus-fertőzött
Dr. Nebojša Bohucki

Most

09:57

Elhunyt Pécsi Ildikó

Meghalt Pécsi Ildikó Kossuth-díjas színművész - közölte közösségi oldalán a gödöllői önkormányzat. A művész a településen élt és annak díszpolgára volt.

Népszerű

Új szigorításokat vezetnek be Szerbiában

Hétköznaponként 17 órakor be kell zárniuk, hétvégente pedig ki sem nyithatnak a vendéglátóipari egységek és a szolgáltatói tevékenységeket végző vállalkozások - többek között ez tartozik az új szigorítások közé - írja a szerbiai sajtó.