Ugrás a tartalomra

Novemberre véget érnek a zentai Jézus Szíve-plébániatemplom felújítási munkálatai

2018.09.18
15:02
2018.09.18
18:33
Forrás
Pannon RTV
Ősszel a hívek már a padlófűtéssel ellátott, újonnan csempézett és szigetelt templomba járhatnak majd misére. Az orgonát is felújítják, amely november második felében szólal meg újra a templomban.

A misére rendszeresen járó hívek szerint a renoválás előtt a templom nagyon rossz állapotban volt. Szabó Rozália, Zenta: „Nagyon ráfért már, és nagyon örülünk neki, mert tönkrement. A régi vágyunk teljesült ezzel, hogy végre sikerült felújítani.”

A mesterek jelenleg a Marokkóból érkezett, kézzel festett csempéket helyezik le a templomban. A szigetelés és a fűtés rendbetétele mellett a padokat is felújították. Bankó Nándor, plébános, Jézus Szíve-plébániatemplom, Zenta: „Mindig ott volt a kérdés, hogy miből fogjuk ezt fedezni. Ez akkora költség, hogy önerőből ez a fogyatkozó közösség nem képes arra, hogy véghezvigye a felújítást. Most jött egy olyan lehetőség, amit kihasználtunk és így lesz felújítva a templom.”

A munkálatok egy IPA-projekt keretén belül valósulnak meg. A pályázaton nyert 240 ezer euróból több mint 170 ezer eurót fordítottak a felújításra. A projekt előfinanszírozását a zentai önkormányzat vállalta. Czegledi Rudolf, polgármester, Zenta: „A szerb-román IPA Határon Átnyúló Együttműködési Programra adtunk be pályázatot a temesvári református közösséggel közösen. Az IPA-pályázatok lényege, hogy 85 százalék a támogatás, és 15 százalék önrészt kell biztosítani. Az önkormányzat biztosítja ezt a 15 százalékot.”

Decemberig a felújított templom sok rendezvénynek ad majd otthont. A tervek szerint a felújítási munkálatok második fázisában a nyílászárók és az elektromos hálózat cseréjét is megvalósítják majd.

Jézus Szíve-plébániatemplom
templom
felújítás
Zenta

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.