Ugrás a tartalomra

Nyílik a napelemes pályázat

2021.09.02
17:53
Forrás
Magyar Szó Online
A bányászati és energetikai minisztérium pénteken írja ki pályázatát a napelemek beépítésének támogatására, amit a polgárok az elektromos energia saját részükre történő előállítására használhatnak fel - közölte az illetékes szerb miniszter.

Zorana Mihajlović bejelentette, hogy a program kivitelezését ugyanazon rendszer szerint végzik, mint amikor a nyílászárók cseréjére vonatkozó pályázatot írták ki. Ez azt jelenti, hogy a szükséges összeg 50 százalékát a helyi önkormányzatok és a minisztérium, 50 százalékát pedig a polgárok állják. Egyetlen ellenérv sincs arra, hogy ne használjuk a megújuló energiaforrásokat, és hogy ne tegyünk meg mindent azért, hogy hatékonyabbak legyünk a villamos- és hőenergia terén. Néhány éven belül szeretnénk a házak tetőszerkezetén minél több napelemet látni - tette hozzá Mihajlović. A tervek szerint az év végéig még egy pályázatot kiírnak majd a nyílászárók cseréjére, míg a következő évben több ilyen támogatási program lesz a napelemek beépítésének fedezésére.

napelem
pályázat

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.