Ugrás a tartalomra

Nyílt levél a Pannon RTV-nek

2018.05.23
16:03
2018.05.23
17:22
Forrás
Pannon RTV
Nyílt levelet írt Joó Horti Lívia, az Exspecto Mentálhigiéné Alapítvány korábbi munkatársa, a Magyar Mozgalom társelnöke és Ricz Dencs Tünde, az Alapítvány másik korábbi dolgozója.

A  levél a szabadkai alpolgármester Közügyekben való szereplésével kapcsolatos.

Horvát Tímea a Pannon Televízió hírhátérműsorában szerepelt május 17-én Szabadka Város Képviselő-testületének döntésével kapcsolatban, hogy az Exspecto 2018-as munkatervébe nem került be a drogprevenciós kiállítás. A műsorban bejátszott anyagban Maglai Jenő, Szabadka Polgári Mozgalmának frakcióvezetője arról beszélt, hogy politikai okok miatt nem került a programba a tárlat. Nágel János, a Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai frakcióvezetője azt mondta, azért került ki a kiállítás a programból, mert az Expecto Alapítvány tíz évre kötött szerződése a drogprevenciós előadások megtartására már 2016-ban lejárt. Kiemelte, Háy Éva, a program szerzője az elmúlt több mint egyéves használatért már kártérítést emlegetett. Joó Horti és Ricz Dencs többek között a nyílt levélben reagáltak Horvát Tímea kijelentésére, miszerint jogtalanul került be a kiállítás a programba 2017-ben. Azt írták, 2016-ban, amikor ünnepelték az Exspecto Mentálhigiéné Alapítvány 10 éves működését Hay Éva, a kiállítás szerzője biztosította őket, hogy a továbbiakban is használhatják a kiállítást. Úgy vélik, így annak a 2017-es évi programba bekerülése nem volt jogtalan. Ugyanakkor a kiállítás szerződésének meghosszabbítására nem került sor. Horvát Tímea a Közügyekben azt mondta, 2016-ban az akkori programigazgató, Joó Horti feladata lett volna tájékoztatni az alapítványt és az önkormányzatot a drogprevenciós kiállítás sorsáról. Joó Horti és Ricz Dencs szerint a Pannon RTV semmibe vette az objektív tájékoztatást azzal, hogy nem kérdezte meg őket is a kérdéssel kapcsolatban.

A nyílt levél teljes szövegét az alábbi linkre kattintva olvashatja el.

 

Joó Horti Lívia
Ricz Dencs Tünde
Magyar Mozgalom

Most

21:33, Frissítve: 07:18

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.