Ugrás a tartalomra

Nyílt napot tartottak a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban

2021.12.03
16:58
2021.12.03
20:25
Forrás
Pannon RTV
A következő tanévben is három szak nyílik az oktatási intézményben. A matematika, az informatika és a képzőművészet szakirányok mindegyikére 20 tanulót vesznek fel.

Harminchárom nyolcadikos diák és szüleik érkeztek a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium nyílt napjára péntek délután. Köztük a magyarkanizsai Kis Botond is, aki jövő évtől az iskola tanulója szeretne lenni.

„Azért szeretnék ide járni, mert ahogy másoktól hallom, a környéken a legjobb iskolák között van, és szeretnék egy jó alapot kapni a továbbtanulásomhoz.”

Az intézmény igazgatója kiemelte, a diákok a gimnáziumnak köszönhetően a munkaszokásaik fejlesztésén dolgozhatnak, kiváló tanterv alapján tanulhatnak, valamint a kollégiumi-gimnáziumi hangulat is sokat ad a fiatalok fejlődéséhez.

Csikós Pajor Gizella, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium igazgatója: „Nem csak egy jelentkezés és iratkozás szükséges ahhoz, hogy hozzánk a gyerekek bekerüljenek, hanem egy komoly felvételi vizsgát kell, hogy letegyenek ahhoz, hogy be tudjanak iratkozni bármelyik szakunkra. Pontosan ezért tartjuk ezeket a fogadónapokat, amikor a szülőknek és a diákoknak is elmondjuk, hogy mi mindennek kell, hogy megfeleljenek.”

Az intézményben december 10-én és 17-én tartanak legközelebb fogadónapot, ahol a fiatalok és szüleik közelebbről megismerhetik a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumot.

Bolyai tehetséggondozó Gimnázium
Zenta
nyílt nap
Csikós Pajor Gizella

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.