Ugrás a tartalomra

Nyitva áll a KODDE pályázata

2020.08.27
11:27
2020.08.27
16:25
Forrás
Pannon RTV
A Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület a 2020/2021 évi ösztöndíj pályázatával kapcsolatban Vajdaság több településén tart tájékoztatóval egybekötött nyílt napokat.

Topolyán volt az első ilyen, ahol a KODDE képviselőit már várták az érdeklődők.

A pályázatra azok a középiskolások és egyetemei hallgatók jelentkezhetnek, akiknek bejelentett lakóhelyük Szabadka, Topolya, Magyarkanizsa, Kishegyes, Zombor, Apatin, Kúla, Hódság vagy Verbász önkormányzatok területén van. Továbbá korábban az Újvidéki Diáksegélyező Egyesülethez tartozó települések: Óbecse, Temerin, Titel, Szenttamás, Újvidék és egész Szerémség területéről is várják a pályázatokat.

A kiírással kapcsolatban részletek az egyesület honlapján, a kodde.org.rs címen találhatók. Topolyán a részletekről az egyesület elnöke Krmpotity Bacsó Gabriella számolt be: „Pályázni szeptember 18-ig lehet azzal, hogy ha szükség mutatkozik rá, meghosszabbítjuk a jelenlegi helyzet miatt, szeptember 30-ig. Azt tudni kell, hogy a támogatások fele Magyarországról érkezik a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-től, a másik felét pedig külföldi ösztöndíjak, illetve egyéni támogatóktól befizetett összegből fizetjük ki.”

KODDE
Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület
Krmpotity Bacsó Gabriella
Topolya

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.