Ugrás a tartalomra

Nyitva állnak az MNT felsőoktatási pályázatai

2021.12.13
21:31
2021.12.14
07:09
Forrás
Pannon RTV
Megjelent a Magyar Nemzeti Tanács 2021–2022. évi harmadik felsőoktatási ösztöndíjpályázata, valamint a Várady kiválósági ösztöndíj 2021. évi második pályázati felhívása mesterhallgatók és doktoranduszok részére.

A részletekről Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke beszélt a Közügyekben. Többek között azt is elmondta, hogy a korábbi kiírásokban szerződött ösztöndíjasok a napokban várhatják a járandóságuk utalását.

Beszámolt arról is, hogy pontosan kiknek a jelentkezését várják a mostani pályázati körben, hányan kaphatnak ösztöndíjat és milyen feltételeket kell teljesíteniük.

Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke: „Azok az egyetemisták, illetve főiskolások tudnak most pályázni a harmadik felhívásunk alkalmával, akik első ízben írták be az egyetem valamely évfolyamát. Tehát nem csak elsőévesek, és nem csak felsőbb évesek, hanem általánosságban mindenki pályázhat, aki nem évismétlő, aki első ízben írta be valamely főiskola, vagy egyetem valamely évfolyamát. Tehát lehet magánkar és állami kar egyaránt. Láttuk, hogy a koronavírus mindent felülírt, így azt is felülírta, hogy a fiatalok megszerezzék a beiratkozásról szóló bizonylatot, emiatt szükséges volt még egy pályázati kört meghirdetni azok számára, akik késve kapták meg, illetve nem tudták a második pályázati körünk alkalmával benyújtani pályázataikat, hiszen az egyetem, illetve a főiskola nem adta ki a bizonylatot arról, hogy beiratkoztak valamely felsőoktatási intézménybe, emiatt igény mutatkozott arra, hogy újabb pályázati kört hirdessünk meg. Tíz ösztöndíjat tudunk majd kiosztani azok között, akik most jelentkeznek a pályázatra.”

A Jerasz Anikóval készült teljes beszélgetést visszanézhetik a Közügyekben.

MNT
Magyar Nemzeti Tanács
ösztöndíj
felsőoktatási ösztöndíj
Jerasz Anikó

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.