Ugrás a tartalomra

Nyugodjon békében!

2022.08.24
07:16
2022.08.24
16:08
Forrás
Pannon RTV
Kedd késő délután hirtelen elhunyt kollégánk Zséli Ágnes, aki 2015-től dolgozott a Pannon Televízió állandó tudósítójaként. A következő összeállításban az ő emléke előtt tisztelgünk.

Zséli Ágnes 1970-ben született Törökbecsén, ahol élete végéig élt és tevékenykedett. Miután 1992-ben osztálytanítói oklevelet szerzett a szabadkai Pedagógiai Akadémián, visszatért szülőfalujába, ahol osztálytanítóként dolgozott. 2012-ben kezdett a médiában dolgozni a törökbecsei helyi NB Rádió magyar műsorának a mindeneseként, egy évvel később pedig a törökbecsei helyi újság magyar cikkeit írta. Emellett pedig a helyi Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület egyik alapítója, elnökségi tagja is volt. 2014-től a Magyar Nemzeti Tanács Tájékoztatási Bizottsága, valamint a VMÚE tagja volt, majd a Hét Nap külmunkatársként írt cikkeket, 2015-től pedig a Pannon RTV törökbecsei tudósítójaként tevékenykedett, valamint a Szabadkai Magyar Rádió műsorát színesítette hangulatos anyagaival. Sokszínű munkát végzett, amelyet élvezettel, szívvel-lélekkel folytatott. Munkásságát 2020-ban a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete Szórványdíjjal jutalmazta: „Én tettem a dolgom, szakmailag mondhatom, hogy nem vagyok újságíró, azonban mindezt a tevékenységet egy hivatásnak tekintem, amihez nagyon-nagyon sok odaadásra van szükség, ugyanakkor, ami a legfontosabb, kitartásra és szeretetre.”

Munkásságával hozzájárult a szórványban élő magyarság fennmaradásához. Személyében kitűnő szakembert és barátot veszítettünk el: „Az újságíró meg kell, hogy jelentesse mindazokat az értékeket, amelyek ott vannak a szórványközösségben. Ezeket az értékeket meg kell keresni, bemutatni a nagyközönségnek, akár film, kép vagy írás formájában. Azt hiszem, hogy mindannyian a múltból táplálkozunk, a jelenben élünk és tevékenykedünk, és mindezt az utókornak is meg kell örökítenünk.”

Zséli Ágnest a Pannónia Alapítvány saját halottjának tekinti.

Temetése csütörtökön 13 órakor lesz a törökbecsei katolikus temetőben.

Zséli Ágnes
elhunyt
tragikus
hirtelenséggel

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.