Ugrás a tartalomra

Óbecsén az 1944-45-ös ártatlan áldozatokra emlékeztek

2017.11.01
16:26
2024.03.19
08:37
Forrás
Pannon RTV
A bácsföldvári temetőben megtartott megemlékezés után az óbecsei belvárosi katolikus temetőben lévő kopjafánál is fejet hajtottak az 1944-45-ös ártatlan áldozatok emléke előtt.

A megemlékezés kezdetén Fuderer László belvárosi plébános mondott imát az áldozatok lelki üdvéért, majd Kovács Elvira köztársasági képviselő és Kinka Erzsébet, az óbecsei képviselő-testület elnökhelyettese mondott ünnepi beszédet. Kinka beszédében kiemelte: a legújabb kutatási adatok szerint Óbecsén négyszázan vesztették életüket a megtorlások idején. A megemlékezés végén koszorúkat helyeztek el a kopjafánál.

Kovács Elvira, köztársasági parlamenti képviselő, VMSZ: „Jómagam fölszólalásomban elsősorban arra emlékeztettem az egybegyűlteket, hogy a szerbiai képviselőház 2013-ban meghozta nyilatkozatát, illetve ezt követően megtörtént a magyar és az akkori szerb államfő közös főhajtása Csúrogon, valamint ami rendkívül fontos és politikai következményei vannak, az az, hogy 2014-ben a szerb kormány meghozta azt a rendeletet, amellyel a kollektív bűnösség végre eltörlődik a szerbiai jogrendből.”

Óbecse
kopjafa
Kovács Elvira

Most

18:12, Frissítve: 18:17

Két nap alatt ezer kilométert repült egy mentett kis hattyú

Példa értékű összefogással és sikersztorival zárult a kis hattyú megmentése. A jeladóval ellátott kis hattyú a szabadon engedését követően egy hónapra, április 12-én útnak indult, a legfrissebb adatok alapján, jelenleg a Fekete-tengernél tartózkodik.
17:18, Frissítve: 19:33

Az éghajlatváltozás a méztermelésre is kihat

Az enyhe téli időjárás és az éghajlat változása a méhészeket is nehéz helyzetbe hozza. A méhészek elmondása szerint idén szokatlanul korán virágzásnak indult a repce és az akác, aminek hatására a méhek is idő előtt megkezdték munkájukat.

Népszerű