Ugrás a tartalomra

Oliver Ivanovićra emlékeztek Belgrádban

2020.01.16
20:34
Forrás
Szerbiai RTV
A két évvel ezelőtt meggyilkolt Oliver Ivanović koszovói szerb politikusra emlékeztek ma délelőtt Belgrádban.

Az eseményen a családtagok és a polgárok mellett többek között jelen volt Ana Brnabić szerb kormányfő és számos miniszter is. Brnabić az eseményt megelőzően elmondta, Belgrád addig nem nyugszik, ameddig ki nem derül kik voltak a gyilkosság elkövetői. Oliver Ivanovićot Kosovska Mitrovicaban gyilkolták meg 2018-ban.

Oliver Ivanović

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.