Ugrás a tartalomra

Önkéntes véradást szerveztek Törökbecsén

2022.07.07
16:11
2022.07.07
16:24
Forrás
Pannon RTV
Hetvennyolc törökbecsei jelent meg a negyedik, tervezett önkéntes véradási akción, melyet ez alkalommal is a Vajdasági Transzfúziós Intézet a helyi Vöröskereszttel együtt szervezett. A jótékonykodók közül heten adtak először vért.

A véradási akciónak a helyi Idősek Klubjának székháza adott otthont, ahova most főként az A vércsoporttal rendelkező önkénteseket várták, mivel ebből van jelenleg a legnagyobb hiány. 

Egyébként a bánáti település önkéntesei a körzet legaktívabb véradói. Törökbecsén évente hat tervezett véradási akciót szerveznek, de a Vajdasági Transzfúziós Intézet kérésére februárban, valamint márciusban rendkívüli gyűjtést is tartottak, sőt abban az esetben, ha arra újra szükség mutatkozik, azonnal intézkednek.

A törökbecseiek jótékonykodó csapatához évről évre mind többen csatlakoznak, így míg tavaly negyvenöt, idén ezidáig már húsz újabb önkéntessel dicsekedhetnek - emelte ki Dunja Svirčev Šeljmeši, a Vöröskereszt törökbecsei szervezetének titkára. Hozzátette, idén „A szívem humánus ritmussal dobog” nevű projektjükre, az önkormányzat mintegy 90 000 dináros keretösszeget hagyott jóvá, melynek köszönhetően hamarosan elismervényben és ajándékban részesülnek mindazok a férfiak és nők, akik 2020-ban és '21-ben ötödik, tizedik, huszadik, harmincötödik, ötvenedik, hetvenötödik vagy századik alkalommal adtak vért. Emellett a projekt nevének üzenetével reklámanyagokat is nyomtattatnak, amelyeket helyieknek osztogatnak majd azzal a céllal, hogy csatlakozzanak a jótékonykodókhoz, hiszen egy önkéntes akár három emberi életet menthet meg.

Törökbecse községben legközelebb július 21-én Beodra-Karlován és Bocsáron várják újra az önkéntes véradókat. 

véradás
Törökbecse

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.