Ugrás a tartalomra

Önkéntes véradók az MTTK-án

2019.10.22
13:51
2019.10.22
16:24
Forrás
Pannon RTV
A Szabadkai Közkórház Vérátömlesztő Osztálya véradást szervezett a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon.

Valóságos kórházi szobává alakult át a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar tanterme a reggeli véradás alkalmával. Nagy számban jelentek meg az önkéntes véradáson. Lakatos Dániel nem először ad vért: „Legutóbbi alkalommal is itt voltam, azonban vért nem adhattam, viszont szerettem volna, mert egészségügyben tanultam és tudom, hogy mennyire fontos szerepe van a véradásnak. Ugyanis lehet, hogy én két napig most kevésbé leszek produktív, viszont lehet, hogy valakinek az életét mentem meg ezzel.”

Huszák Márta, az intézmény könyvtárosa kiemelte, a karon fontosnak tartják, hogy a vérkészletet felfrissítsék, ebben pedig szívesen közreműködnek a hallgatók. Hozzátette: „Úgy gondoljuk, hogy ezzel is példát mutatunk a hallgatóinknak. A leendő tanítók és óvodapedagógusok számára kimondottan fontos, hogy példát mutassanak a gyerekeknek, példaképek legyenek, mi ebben próbálunk segíteni nekik, hogy ezt meg tudják valósítani.”

Az akció során összesen 20-an adtak vért, ebből 4-en először. A véradásban az MTTK hallgatói és alkalmazottai mellett, a Magyar Nemzeti Tanács és a Pannon RTV munkatársai is részt vettek. Azok, akik most lemaradtak a véradásról, ezt minden nap megtehetik a Szabadkai Közkórház Vérátömlesztő Osztályán.

önkéntes véradás
Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar
Pannon RTV

Most

Népszerű