Ugrás a tartalomra

Orbán: A veszélyek, a bizonytalanság és a háború évtizedébe léptünk

2022.07.23
13:27
2022.07.23
15:31
Forrás
Pannon RTV
A veszélyek, a bizonytalanság és a háború évtizedébe léptünk - erről beszélt előadásában Orbán Viktor Tusnádfürdőn.

A magyar miniszterelnök a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban elmondta, az előrelátó képességnek komoly korlátai vannak, mert 2019-ben még nem beszélt az emberekre leselkedő veszélyekről. Kiemelte, azóta szembe kellett nézni a koronavírussal, az orosz-ukrán háborúval, és Orbán szerint problémát jelent az is, hogy vannak, akik ismét blokkosítanák a világot.

Az ukránokon kívül csak a magyarok adtak vért az orosz-ukrán háborúban, a nyilvántartások szerint eddig 86 magyar ember halt meg, ezért Magyarországnak joga van szomszédos országként azt mondania, hogy a béke az egyetlen megoldás - hangsúlyozta Orbán Viktor a Tusnádfürdőn tartott beszédében. A magyar miniszterelnök hozzátette, ezért fenn fogják tartani azt a magyar véleményt, hogy "ez nem a mi háborúnk".

„Minden háborút sokfajta nézőpontból lehet szemlélni, de minden háború elsődleges szempontja az a tény, hogy az anyák siratják a gyerekeiket, a gyerekek pedig elveszítik a szüleiket. Ez a megközelítés minden mást felül kell, hogy írjon. Még a politikában is.”

A migráció kapcsán megjegyezte, az kettéválasztotta Európát, a Nyugat kettévált, az egyik fele egy olyan világ, ahol európai és Európán kívüli népek élnek együtt és ezek az országok többé nem nemzetek. A magyar kormányfő kiemelte: ezért Magyarország számára az első és legfontosabb kihívás továbbra is a népesedés, a demográfia, és az igazság az, hogy továbbra is jóval több a temetés, mint a keresztelő.

„Vagy itt van például a Balkán bővítése. Görögország uniós tag, Magyarország uniós tag. A kettő között ott egy nagy fekete lyuk, a Balkán. Akit be kellene emelni az uniónak, geopolitikai és gazdasági okokból egyaránt. Nem képes rá. Európának nem világpolitikai szerepre kell törekednie, hanem azt a szerény célt kéne kitűznie, és megvalósítani, hogy a saját háza táján felmerülő külpolitikai kérdéseket képes elrendezni.”

Energia és gazdaságfejlesztési kérdésekről is beszélt. A rezsicsökkentés kapcsán kifejtette, jól működött a rendszer tíz évig, a probléma most az, hogy a háború kibillentette ezt, mivel háborús energiaárak vannak.

„A feladat, hogy valahogyan megvédjük a rezsicsökkentést. Most úgy látom, hogy ez sikerülni is fog. Abban a formában, hogy az átlagfogyasztásig mindenkinél marad a korábbi ár. Ha e fölött fogyaszt, ott viszont már egy piaci árat kell fizetni, aminek a mértékét a napokban közzé is tettük.”

Magyarország csak akkor őrizheti meg gazdasági értelemben a sikereit, ha kimarad a háborúból, a migrációból, a globális adóból és az európai általános recesszióból - mondta a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor megjegyezte, jó hír, hogy ez 2010-ben és 2020-ban is sikerült, Magyarország minden válságból erősebben jött ki, mint ahogy belement.

Tusnádfürdő
Tusványos
Orbán Viktor

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.