Ugrás a tartalomra

Óriási nyomás nehezedik az egészségügyi rendszerre

2020.11.07
18:42
2020.11.07
18:50
Forrás
Pannon RTV
A szerbiai szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a koronavírus-járvány harmadik hulláma sokkal veszélyesebb az előzőnél, emiatt hatalmas nyomás nehezedik az ország egészségügyi rendszerére.

Az elkövetkező tíz napban az emberek kerüljék a felesleges kontaktusokat és a lehető legszigorúbban tartsák be az óvintézkedéseket, figyelmeztetett a szerb egészségügyi miniszter.

Újabb gócpontok jelentek meg az országban. Šabacon több mint 600 személy van önizolációban, akik fertőzött személyekkel kerültek kapcsolatba. Kladovóban egy idősek otthonában a 79 bennlakó közül 48-an fertőződtek meg, valamint kilencen az ott dolgozók közül.

A belgrádi Arénában három nap alatt 120 új fertőzöttet helyeztek el, az 510 férőhelyből már 360 megtelt. A belgrádi Dragiša Mišović Klinikai Kórházi Központ aneszteziológiai klinikájának vezetője, dr. Predrag Stevanović szerint senki sem számított arra, hogy a járványnak ez a hulláma ennyire súlyos lesz: „Mindig arról beszélünk a kollégákkal, hogy a második hullám, a júliusi, pokoli volt. Nem is gondoltam volna, hogy lehet attól még rosszabb is. Viszont az utóbbi napok azt bizonyítják, hogy mindig lehet rosszabb. Most volt egy óriási nyomás, rengeteg páciens, így nem véletlen, hogy több kórház is bekapcsolódott a Covid-19-rendszerbe. Egyszerűen sok a beteg, állandóan jönnek a szirénázó mentőautók.”

Dr. Predrag Kon epidemiológus és a koronavírus-járvány visszaszorításáért felelős szerbiai válságstáb munkatársa ismételten figyelmeztette a belgrádiakat, hogy viseljenek maszkot, csökkentsék az érintkezéseket és kerüljék a tömegeket, és rámutatott, hogy a kórházak telítettsége kritikus. Nišben is napról napra romlik a járványügyi helyzet, így a 190 férőhelyes Čair csarnok hétfőtől ismét készen áll a fertőzöttek fogadására. Az elkövetkező 10 napban minimálisra kell csökkenteni az egymás közötti érintkezéseket, kötelezően viselni kell a maszkot, minél gyakrabban kellene kezet mosni, mert ezzel mindenki hozzájárulhat az egészségügyi rendszer túlterheltségének elkerüléséhez.

Zlatibor Lončar szerbiai egészségügyi miniszter elmondta: „A polgárok egy kisebb része úgy gondolja, becsaphatja ezt a rendszert. Például azzal, hogy az étterem, a kávézó 23 óráig dolgozik, ezért ők kibérelnek egy házat, és összejönnek két-háromszázan.”

A miniszter hozzátette: ezzel csak rontanak a helyzeten. Természetes, hogy mindenki türelmetlen, elege van a koronavírus-járvány miatti korlátozásokból, de ha fegyelmezettek leszünk, és közben abban is bízunk, hogy hamarosan lesz biztonságos vakcina, akkor nem vagyunk messze attól, hogy jövő nyárra már az évi szabadságunk terveit szövögethessük - mondta Lončar.

Szerbia
koronavírus
Egészségügyi rendszer
Zlatibor Lončar

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.