Ugrás a tartalomra

Őrsvezetőképző tábor Fejértelepen

2021.08.16
12:17
2021.08.16
16:17
Forrás
Pannon RTV
Fejértelepen szervezték meg a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség őrsvezetőképző táborát. A leendő őrsvezetők itt gyakorolták, hogyan kell a fiatal cserkészek csoportjait vezetni. A cserkészek a település melletti erdőben táboroztak le.

Csoportos énekóra zajlott stábunk érkezésekor a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség táborában. Ez is részét képezte a napi foglalkozásoknak. A résztvevők többsége szerint a táborban elsajátítottakat a mindennapi életben is alkalmazni tudják.

Merkovity Anna, résztvevő: „Igazából én mindig is nagy példaképként tekintettem azokra, akik befejezték ezt a képzést, mivel akkora tudással rendelkeznek és akkora tudást szereztek ezen a képzésen, hogy nem csak a cserkészeten belül, hanem a mindennapi életben is lehet alkalmazni.”

A kiscserkészek közül akadt olyan, akinek még szokatlan volt az erdőben való alvás.

Perpauer Dániel például első alkalommal vett részt ilyen táborban.

„Nagyon jó a tábor. Az első és második nap nehéz volt. Új hely, új szokás, az erdőben és sátorban aludni. Nehéz volt, de most már minden oké.”

A cserkészek a természetről tanultak, különböző csomózási formákat próbáltak ki, de énekeltek is.

Zelenka Antal, őrsvezető: „A vezetőképzőből jönnek hozzánk, hogy rajtunk gyakorlatozzanak. Az után ebéd, délutáni program, ma mise is lesz, aztán tábortűz, ami a tábornak az egyik fénypontja. A gyerekeknek esti mesét olvasunk, majd takarodó.”

A cserkészév szeptemberben kezdődik, amikor őrsi gyűléseket tartanak Vajdaság-szerte - mondja Leopold Imre, a tábor parancsnoka.

„Ott tanulunk bizonyos módszereket, amelyekkel a természetben tudunk túlélni, illetve kényelmesen érezni magunkat, ezt a vadont az otthonunkká teremteni.”

A táborban 9 és 12 év közötti cserkészek vettek részt, az őrsvezetőképzőben pedig 14 és 16 év közötti kamaszok gyakoroltak.

Gabona Ferenc, elnök, Vajdasági Magyar Cserkészszövetség: „A kiképzőtáborban a lényeges dolog az, hogy az őrsvezető jelölteket kiképezzük olyan módszertani ötletekkel, elméleti és gyakorlati tudással, hogy olyan tapasztalt vezetők legyenek, akik szeptembertől már új őrsöket is vezethetnek.”

A hét utolsó napján szentmisét tartottak az erdőben, az esti órákban pedig az őrsvezetők felavatása következett.

Fejértelep
cserkész
cserkésztábor
Vajdasági Magyar Cserkészszövetség
őrsvezetőképző
Gabona Ferenc

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.