Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Gál Hermina - illusztráció

Országszerte 52 tanuló lett fertőzött

2020-09-16
10:15
Forrás
Szerbiai RTV
Az általános iskolások közül 25-en lettek pozitívak koronavírusra.

A tanév kezdete óta 52 diák esetében mutatták ki a koronavírus-fertőzést Szerbiában - nyilatkozta a szerb oktatási miniszter. Mladen Šarčević hozzátette, rajtuk kívül 20 iskolai dolgozónál is regisztrálták a kórt.

Országszerte az 1250 általános iskolában 25 fertőzéses esetre derült fény, közülük hat diák nem vett részt az oktatásban, mert korábban kiderült, hogy betegek.

Belgrádban 16 diák lett fertőzött, de vannak szórványos esetek Zomborban, Novi Pazarban, Vrenjeban, Leskovacon, Zaječarban és Nišben.

A miniszter elmondta, mind a szülők, mind pedig a tanárok jól végzik a dolgukat, ugyanakkor továbbra is fegyelemre intett. Leszögezte, az illetékes szervek folyamatosan ellenőrzik, hogy az iskolákban betartják-e az intézkedéseket.

koronavírus
járvány
fertőzöttek
gyerekek
diák
tanuló
iskola

Most

11:01, Frissítve: 11:17

Lezuhant egy Mig-21-es

Lezuhant egy Mig-21-es repülőgép Loznica közelében. Nem megerősített források szerint az egyik pilóta életét vesztette, a másikat keresik. Hamarosan bővebben...
10:45, Frissítve: 10:57

Szedjetek szét - ismét telt ház előtt

A járványügyi előírások szigorú betartása mellett újra telt ház előtt játszották a Szedjetek szét című előadást a Kosztolányi Dezső Színházban, Szabadkán.

Népszerű

Kigyulladt egy családi ház Szabadkán

Kigyulladt egy ház Szabadkán, a Bodrogvári Ferenc utcában. A családi ház lángokban áll, a tűzoltók és a mentők most értek a helyszínre. A kiérkező két tűzoltókocsival azonnal megkezdték a ház oltását.
Számlák a borítékban

Már most kezdjék el gyűjteni a számlákat!

Harminc autót és tíz belgrádi lakást is lehet nyerni a Vedd el a számlát, és nyerj! elnevezésű állami nyereményjáték újabb körében, amelynek célja, hogy visszaszorítsa a feketegazdaságot Szerbiában.