Ugrás a tartalomra

Orvos és fegyőr is vitte a keresztet az üres Szent Péter téren nagypénteken

2020.04.11
12:27
2022.05.03
20:49
Ferenc pápa vezetésével nagypénteken 21 órakor kezdődött a keresztút. Idén elítéltek írták a Via Crucis elmélkedéseit, amelyek középpontjában a fájdalom és a remény állt.

A római via crucis (keresztút) hagyományos helyszíne a Colosseum. Az idei volt az első alkalom 1965 óta, hogy a nagypéntek esti eseményt nem az ókori amfiteátrumnál tartották meg, hanem a járvány okozta rendkívüli helyzetre való tekintettel a római Szent Péter tér adott neki otthont. A Colosseum előtti tér most teljesen néptelen volt, ahogyan a Vatikán és Róma egész városa is. Ez az első húsvét az egyház történetében, amelyet hívők nélkül, az interneten rendeznek meg.

Ferenc pápa: „Könyörögjünk! Istenünk, az élet barátja, aki a kiengesztelődésben mindig új lehetőséget kínálsz arra, hogy megízleljük végtelen irgalmasságodat, kérünk Téged, öntsd szívünkbe a bölcsesség ajándékát, hogy minden embert Szentlelked templomának tekintsünk, és tiszteletben tartsuk sérthetetlen méltóságukat! Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.”

A teljesen lezárt Szent Péter téren a keresztút vonalát mécsesek világították meg. Az első nyolc állomás a tér közepén, az obeliszknél volt, majd a keresztút a bazilika felé haladt tovább.

A tizenharmadik állomás a lépcsősor közepén, a tizennegyedik a lépcsők tetején volt, ahol Ferenc pápa vette kézbe a feszületet.

Ferenc pápa az idei keresztút végén rögtönzött beszédet sem mondott. Nagypéntek délután az egyházfő betelefonált az olasz közszolgálati televízió vallási műsorába, és kifejtette, mennyire együttérez a járvány betegeivel, átéli „a világ fájdalmát”. Ferenc pápa azt mondta, hogy a remény nem oszlatja el a szenvedést, de segítséget nyújt.

A szombat esti vigíliát kilenc órától a bazilikában tartják, és Ferenc pápa itt mutatja be a húsvétvasárnapi ünnepi misét is. Vasárnap délben a húsvéti Urbi et Orbi áldást a hívők nélküli bazilikából adja a központi lodzsa helyett.

Via Crucis
Vatikán
NAGYPÉNTEK
Szent Péter tér
Ferenc pápa

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.