Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Összeült a magyarkanizsai válságstáb a migránsok miatt

2019-11-15
14:32
2019-11-15
16:21
Forrás
Pannon RTV
Az illegális bevándorlók ismét megjelentek Magyarkanizsán és a környező településeken - ezért ma összeült a helyi válságstáb.

Az illegális bevándorlók Horgoson és Martonoson is felbukkantak. A kérdés kezelésével ismét Lackó Róbertet bízták meg, aki 2015-ben is foglalkozott a helyzettel. A település vezetői kérni fogják a rendőri jelenlét növelését az említett helyeken. Migránsok várakoztak a magyarkanizsai parkban pénteken. Egy nevét nem vállaló férfi elmondta, hogy egy hónapja folyamatosan próbál átjutni az Európai Unióba, de eddig mindig elfogták és visszaküldték.

Egy magyarkanizsai asszony arról beszélt, hogy a bevándorlók szélvédett helyekre próbálnak behúzódni a hűvös időben. A tömbházakban is fokozottan figyelnek arra, hogy ki lép be az épületekbe, hiszen oda is többször megpróbáltak bejutni a bevándorlók. „A lakók bezárják a bejárati ajtókat. A lépcsőházakban esténként kilenc óra tájban az épületekben voltak. Az emberek félnek. Ezért bezárják az ajtókat, hogy ne mehessen be senki.”

Az emberek azt remélik, hogy a migránsokat elszállítják majd a szabadkai vagy a nagykikindai befogadóközpontba. Az illetékesek elmondták, hogy Martonoson, Horgoson és Magyarkanizsán is problémát jelentettek illetve jelentenek az illegális bevándorlók, akik több tízes csoportokban jelentek meg ismét az említett településeken. Ezzel kapcsolatban ülésezett a helyi válságtörzs. Arról döntöttek, hogy növelnék a rendőri jelenlétet az érintett településeken.

A megbeszélésen döntöttek arról is, hogy a migrációs kérdés kezelésével ismét Lackó Róbertet, a magyarkanizsai helyi közösség tanácselnökét választották, hiszen az előző években is ő foglalkozott a helyzettel. „A menekültügyi biztossal lekommunikálva kísérjük, hogy a boszniai út a Drinán keresztül lezárult. Annyira megemelkedett a vízszint, hogy az az útvonal a migránsok számára perpillanat egyáltalán nem átjárható. A jóslatok szerint amit már most tudunk, az elkövetkező időkben várható, hogy az egyik út Magyarkanizsa és a horgosi határ felé lesz megterhelve. Valamint a Zombor felé vezető folyosó.”

Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester reméli, hogy nem kell ismét migránsok tömeges érkezésétől tartani. „Én bízom benne, hogy nem fog megismétlődni a 2015-ös állapot. Pillanatnyilag 30-40 új migránsról beszélünk. Ami igaz, hogy létszámilag kevés, azonban azért okoz ekkora fejtörést és hullámzást a községünk területén, mert az elmúlt 2-3 évben ez nem volt jellemző.”

Magyarkanizsa polgármestere arról is beszélt, hogy kérni fogják a köztársasági illetékeseket, hogy emberi erőforrással és anyagi segítséggel is támogassák a migrációs kérdés kezelését.

Magyarkanizsa
migráns
illegális bevándorlók
válságstáb

Most

Népszerű