Ugrás a tartalomra

Ösztöndíj 17 vajdasági magyar joghallgatónak

2021.08.26
18:28
2021.08.27
07:21
Forrás
Pannon RTV
Első alkalommal indul Vajdasági Jogászösztöndíj Program jogászhallgatók számára. Olyan hallgatok jelentkezését várták, akik a szerbiai jogi karok egyikén kezdik meg tanulmányaikat. A program magyar Kormány pénzügyi támogatásával valósult meg.

A Vajdasági Jogászösztöndíj-programban összesen 17 vajdasági elsőéves joghallgató részesül. A támogatás havi 100 ezer forint dinár ellenértéke négy éven keresztül.

Mák Leona, ösztöndíjas: „Már körülbelül egy éve eldöntöttem, hogy jogász szeretnék lenni, és amikor megjelent az ösztöndíj, akkor nagyon örültem neki és ez egyfajta plusz motivációt adott.”

A program a Magyar Kormány pénzügyi támogatásával valósult meg. Varga Judit, magyar igazságügyi miniszter ünnepi beszédében kiemelte, Magyarország célja, hogy a határain kívül élő magyar közösségek szülőföldön való boldogulását elősegítse.

„ A Vajdasági Jogászösztöndíj Program egy újabb biztosíték arra, hogy az itt élő magyar fiatalok magas szintű felsőoktatási képzése még szilárdabb alapokon álljon. Nagy örömmel tölt el, hogy az Igazságügyi Minisztérium ilyen módon tudja támogatni a jog, a jogászság iránt érdeklődő fiatalok helyben maradását.”

Az eseményen Pásztor István a Tartományi Képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke gratulált az ösztöndíjasoknak, akik egyben a Szerbiában tanuló magyar ajkú elsőéves jogászhallgatók összlétszámát képviselik.

„Remélem, hogy az ő tapasztalatuk, a most elsőévesek tapasztalata lendületet fog adni, segítséget fog jelenteni mindannyiunk számára, hogy a következő években ez a szám növekedni tudjon.”

A program a Magyar Nemzeti Tanács már meglévő ösztöndíjrendszerét egészíti ki – emelte ki Hajnal Jenő. A Magyar Nemzeti Tanács elnöke hozzátette: „Ma ennek a szerződésnek az aláírásával és a fiatalokkal megkötött támogatási szerződéssel együtt elindul egy olyan folyamat, amelyben ma egy jogászhallgató, aki felvételizett az egy komoly támogatási összegben, havi több, mint 52 ezer dináros összeggel tudja pótolni akár magánegyetemen, akár állami egyetemen folytatott tanulmányait.”

Dr. Pásztor Bálint, a szabadkai VKT elnöke szerint a jogász-szakma hiányszakmává vált a vajdasági magyar közösségen belül. Ennek a problémának a megoldása érdekében kezdtek tárgyalásokba Magyarország Igazságügyi Minisztériumával és ezért került meghirdetésre ez a lehetőség.

„Nagyon örülök annak, hogy a szégyenlősen kért 10 ösztöndíjra 17-en jelentkeztek, és annak is nagyon örülök, hogy mindannyian meg fogják tudni kapni ezt az ösztöndíjat.”

Dr. Pásztor Bálint hozzátette, bízik abban, hogy a jövőben még nagyobb számban jelentkeznek a jogi karok valamelyikére a vajdasági magyar fiatalok.

ösztöndíj
Varga Judit
Hajnal Jenő

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.