Ugrás a tartalomra

Öt éve jött létre a Mária Rádiónkért Egyesület Vajdaságban

2019.11.16
07:29
2020.04.21
12:13
Forrás
Pannon RTV
Ez az évforduló volt az egyik apropója a magyar nyelvű Mária Rádiók találkozójának, amely eseménysorozat palicsi Vigadóban vettek kezdetét péntek este.

A Mária Rádió 1983-ban jött létre Olaszországban Emmanuel Ferrario kezdeményezésére. Azzal a céllal alapították, hogy elmélyítsék az emberek keresztény hitét. Ez a küldetés 2019-ben sem vesztette érvényét - mondta Karácson Tibor az erdélyi Mária Rádió műsorigazgatója: „A Mária Rádiónak világszinten is, és Erdélyben is az a célja és küldetése, hogy az embereket közelebb vezesse Istenhez.”

A Mária Rádió szerepe az is, hogy utat mutasson a tévelygőknek - véli Lépes Lóránt a felvidéki Mária Rádió igazgatója: „Egy tévé vagy egy rádió akár sok ezer embert is meg tud szólítani egyszerre. Ezért nem mindegy, hogy mit látunk, mit hallunk, mit olvasunk.”

A Mária Rádió 75 országban működik. Műsora tizenhat éve Szerbiában is hallható. A magyar szerkesztőség működését a Mária Rádiónkért Egyesület teszi lehetővé.

Bálint Ágota, elnök, Mária Rádiónkért Egyesület: „Mi úgy mondjuk, hogy egy családhoz tartozunk. Valóban egy családhoz, a Mária Rádiók világcsaládjához. Mi, a magyar Mária Rádiók még szorosabb kapcsolatot építünk, eleve a közös nyelv miatt. A közös kultúránk miatt.”

A szerbiai Mária Rádió magyar szerkesztősége öt állandó munkatárssal működik, de az intézmény lényege az önkéntesség. Sokat köszönhetnek az önzetlen emberek támogatására. Ez anyagi és lelki segítségnyújtást is jelent - véli Palatinus István atya a szerbiai Mária Rádió magyar szerkesztőségének műsorigazgatója: „Úgy látom, hogy valahol ez kezd letisztulni. Az emberek rájönnek arra, hogy szükség van a lélek megerősítésére is.”

A magyar nyelvű Mária Rádiók találkozóját évente többször szervezik. Pénteken a sajtó számára tartottak ismertetőt. A programok egész hétvégén zajlanak Palicson és Szabadkán.

Mária Rádió
Mária Rádiónkért Egyesület
Bálint Ágota
Vajdaság

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.