Ugrás a tartalomra

Ötéves a Nők Kishegyesi Fóruma keretein belül működő Ügyi csapat

2021.12.05
20:02
2021.12.06
07:51
Forrás
Pannon RTV
A születésnap alkalmából ünnepséget rendeztek, ahol a csapat tagjai léptek fel, meggyújtották a második gyertyát az adventi koszorún, valamint a Mikulás is ellátogatott a gyerekekhez.

Az Ügyi csapat tagjai hátrányos helyzetű gyerekek, akik itt megerősödhetnek, foglalkoznak velük, programokat szerveznek nekik. A tizenhét éves Huber Márta oszlopos tagja a csapatnak, már a kezdetektől fogva velük van. Egy mosolyért mindent megtesznek - mesélte.

„ A legszebb pedig az, hogy így együtt dolgozhatnak a gyerekek, ha otthon nem élheti át ezt az élményt, akkor itt átélheti.”

A csapat fennállásának ötödik évfordulóján Goda Krisztina feladata volt elmondani a vendégeknek, hogyan alakult meg az Ügyi csapat.

„Mindenki kiválasztotta a saját versét, volt aki egyénileg írt fogalmazást, mint például én is, vagy volt aki írt verset is, és akkor átnéztük és összeraktuk a programot.”

Zelenka Zoltán két éve az Ügyi csapat tagja, a kedvenc programja mikor együtt sütnek-főznek, de kirándulni is szeret.

„ Szakács szoktam lenni, meg ilyenek. Játszunk, különböző kirándulásra megyünk, meg állatkertekbe.”

Az Ügyi csapat célja, hogy a gyerekek megtanulják feltalálni magukat az életben, megtalálják a helyüket, felerősödjenek testileg és lelkileg is – emelte ki Zsidai Erzsébet, a Nők Kishegyesi Fórumának elnöke.

„Nagy szívvel kell csinálni. Nekem nem szakmám a szociális munka, de viszont úgy érzem, hogyha tiszta lélekkel , és szívvel csinálja az ember, és a gyerekekre odafigyel, mert elsősorban az a legfontosabb, hogy az ő kis problémájukra oda tudjunk figyelni, akkor egy olyan bizalmi kapcsolatot alakul ki, ami lehetővé teszi, hogy a későbbiek folyamán a gondjaikkal is megkeressenek bennünket, ugyanakkor megosszák velünk az örömeiket is.”

Az előadás végén a Mikulás is ellátogatott a gyerekekhez, sok-sok ajándékkal a puttonyában.

Kishegyes
Nők Kishegyesi Fóruma
Ügyi csapat
Zsidai Erzsébet

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.