Ugrás a tartalomra

Óvodafejlesztés Péterrévén és Óbecsén

2018.10.10
19:31
2018.10.10
20:35
Forrás
Pannon RTV
Péterrévén és Óbecsén összesen majdnem 140 gyerek örülhetett annak, hogy óvodájukban új játszótér épült.

Volt, ahol még reggel is dolgoztak a mesterek, annyira újak volt az óbecsei Labud Pejović Iskoláskor Előtti Intézmény óvodáinak a játszóterei. Péterrévén 46 gyerek próbálhatta ki az új eszközöket.
Tatjana Mitić, igazgató, Labud Pejović Iskoláskor Előtti Intézmény, Óbecse: „A gyerekek nagyon szép játszóteret kaptak, különféle funkciójú eszközökkel a csúszdától kezdve a hintákon át a mászókákig, tehát igazán sokféle.”

Óbecsén az alsóvárosi Napsugár óvodában is hasonló játszótér épült, és mindkét helyen egy-egy magyar sarkot is kialakítottak.
Hajnal Jenő, elnök, Magyar Nemzeti Tanács: „A játszótereken és a magyar sarkokon túl hat szórványóvodát sikerült létrehoznunk, emellett minden óvodában, ahol magyar csoport is van, szeretnénk bizonyos fejlesztéseket, megújításokat, vizesgócokat cserélni a következő két évben, és ott, ahol nagyon szórványban élnek a gyerekek, ott külön működési költségeket is teremtünk.”

A magyar kormány a legtöbb óvodát a szórványban támogatja.
Grezsa István, Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos, Magyarország: „Minden azon múlik a 21. században, hogy milyen erős humán erőforrással rendelkezik egy nemzet, és minden veszteségünk ellenére mi nagyon jól állunk, hisze az elvándorlás és a demográfiai tények ellenére nagyon sokszínű, erős és gazdag nemzete vagyunk a Kárpát-medencének.”

A 2017 óta zajló óvodafejlesztési program Vajdaságban várhatóan el fogja érni a 300-400 millió dináros támogatási keretet.

Hajnal Jenő
Grezsa István
Óbecse

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.