Ugrás a tartalomra

Papszentelés volt Szabadkán

2019.07.07
09:40
2024.03.19
08:36
Forrás
Pannon RTV
Áldozó pappá szentelték Koleszár József, palicsi diakónust szombaton késő délután Szabadkán.

Megteltek a szabadkai Szent Teréz Székesegyház sorai hívőkkel szombaton délután.
Különleges papszentelést tartott Pénzes János megyéspüspök. Koleszár József palicsi diakónus szombaton már áldozó lelkipásztorként lépett ki a Székesegyház épületéből. A szertartás számos paptársa részvételével zajlott.

Leist József, plébános, Palics: „Mindenkinek a gondolataiban vagy szívében, lelkében, egy új öröm van: képzeljétek el, hogy ez az ember, aki eddig minden más munkát végzett, sőt apai küldetése is megvan, megvolt, már nagypapa is és most végül is az oltárnak szentelte magát, vagyis amint az ő szentképein is olvasható: a Jóisten meghívott engem, hogy örömhírt vigyek az embereknek. Tehát az, amit mi jól ismerünk a Szentírásból, azoknak szól, akiket a Jóisten meghívott és ez nála különösképp is kiemelkedő.”

Az újonnan felszentelt palicsi áldozó pap egészen különleges módon lett teljes jogú lelkipásztor, hiszen egészen a közelmúltig házasságban élt. Mivel azonban nemrég megözvegyült, korábban pedig már diakónusként szolgált, ilyen esetben az egyház lehetőséget ad a teljes körű papi hivatás felvételére.

Koleszár József, felszentelt pap: „Nehéz szavakkal elmondani, itt igazából a szív az, ami ilyenkor beszélni tudna, szólni tudna és elmondaná mindazokat az érzéseket, azt a nagy kegyelmet, amit a Jóistentől kaptam. Diakónusként is, és a szolgálat felváltásával pedig tovább tudtam lépni, megint csak Isten kegyelméből, Isten segítségével, és történjen mindez az ő nagyobb dicsőségére és a hívő nép felemelkedésére, az üdvösségére.”

Megteltek a székesegyház padsorai az alkalomból, hiszen a barátok és rokonok mellett sok palicsi lakos is gratulált a település új felszentelt papjának.

papszentelés
Koleszár József
Pénzes János
megyéspüspök
Szabadka

Most

21:33, Frissítve: 21:52

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.