Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Kovács Róbert

Párját ritkító menyegző volt Palicson

2019-09-13
22:10
2019-09-15
15:10
Forrás
Pannon RTV
Vidékünkön ma már ritkaságszámba megy az ősi zsidó hagyomány szerinti esküvő. Ezért is volt látványos és párját ritkító a pénteken Palicson megtartott menyegző.

Halbrohr Dávid és menyasszonya Dóra megkötötték a házassági szerződést a rabbi és a kántor, valamint a nagyszámú násznép jelenlétében. A szertartás végét a zsidó hagyomány szerinti pohártörés jelezte.

Óvári Zoltán, a menyasszony édesapja mérhetetlenül boldog. Az örömapa azt mondta, lánya döntése volt, hogy vőlegénye kedvéért felveszi a zsidó vallást: „Mi tiszteletben tartjuk, nem szóltunk bele, nem korlátoztuk ebben a döntésben. Végülis mi örülünk, hogy egy nagy tiszteletnek örvendő régi szabadkai családba kerül ilyen formában, úgyhogy mi örülünk neki.”

A Halbrohr család három éve tartotta idősebb fiuk lakodalmát, azt is akkor, az ősi zsidó hagyományok szerint. Most Dávidra, a kisebbik fiúra került a sor.

Halbrohr Katica, az örömanya azt mondta, most már minden álma teljesült: „A mi családunk, a férjem családja hagyományos zsidó család, zsidó életet éltek és mi azt megörököltük, és ugyanúgy folytattuk a zsidó tradíciót, és reméljük, hogy a fiaink is folytatni fogják.”

A menyasszony tisztán jön a férje elé az esküvőre. Hüpe alatt esküdnek, fölöttük a nyitott ég, hogy a jó Isten is lássa, és áldását adja rájuk és az esküvőre. Kóser ételeket és kóser bort szolgálnak fel. Ezek ősi zsidó esküvői szokások. Az ifjú párt Radnóti Zoltán budapesti rabbi adta össze: „A szülők vezetik be az esküvői sátor alá mindkettejüket, a vőlegény megáldja a menyasszonyt, majd az esküvői sátor alatt a fiú a lánynak ad egy gyűrűt és azt mondja neki, hogy legyél nekem szentelve.”

Amikor a lány ezt elfogadja, a fiú házasságlevelet ad a lánynak, amiben le vannak írva a lánynak a jogai, és a fiú kötelességei. Mindezt tanúk előtt, majd a szülők elmondanak hét áldást.

Az ünnepi szertartáson Nógrádi Gergely budapesti főkántor is részt vett: „A kántornak mindig ugyanaz a feladata, egyrészt imákat, áldásokat tolmácsol a teremtő felé, másrészt igyekszik esztétikai élményt nyújtani a hallgatóságának. Tehát énekel és imádkozik.”

A hagyományos zsidó esketési ceremónia mindig a szabad ég alatt zajlik, hiszen ha napközben nem is látszódnak a csillagok, a hit szerint ahány csillag fenn ragyog az égen, a jó Isten annyi gyermekkel fogja megajándékozni az ifjú párt.

A szertartás végén történő pohártörés azt szimbolizálja, hogy ameddig a világban nincs teljesen béke, addig egy pici törés lehet náluk is, ami remélhetőleg az utolsó törés a világban. Ezután az ifjú pár a hagyományok szerint elvonult egy külön szobába, hogy most már legálisan is kettesben töltsenek néhány pillanatot: „Végre teljesült az a vágyunk, amit egy éve szervezünk és négy éve vagyunk lassan közösen.” A kérdésre, hogy mi a tervük, azt válaszolták: „Házasélet. Ez az első nap. Nem tudjuk, kitaláljuk, lépésenként.”

Ezután ismét kivonultak, hogy a násznép jókívánságait fogadják.

menyegző
esküvő
zsidó
ősi hagyomány
Palics
Halbrohr Dávid

Most

Népszerű

Fegyveres bankrablás Szabadkán

Fegyveres bankrablás történt ma reggel Szabadkán. Senki sem sérült meg. Az álarcos elkövető a Dimitrije Tucović, közismertebb nevén a Borovo utcájában lévő Postatakarékot rabolta ki.