Ugrás a tartalomra

Pásztor: Hosszabb időre kell úgy berendezkednünk, hogy a vírus az életünk része

2020.10.13
17:56
2020.10.13
19:07
Forrás
Pannon RTV
Egy vagy közel egy évig még biztos jelen lesz a koronavírus - erről beszélt a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában Pásztor István.

A VMSZ elnöke úgy véli, hogy amennyiben betartjuk az intézkedéseket és nem romlik jelentősen a járványhelyzet, nem lesznek komolyabb szigorítások. Szerinte kijárási tilalomra sem kell számítani. A politikus Szerbia uniós útjáról, valamint az SMA1-ben szenvedő Pál Gajódi Olivér megsegítéséről is beszélt.

Egészen biztos, hogy hosszabb időre kell úgy berendezkednünk, hogy a vírus az életünk része - mondta a járványjelzettel kapcsolatban Pásztor István. A VMSZ elnöke a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában kiemelte, amíg nem érkezik meg a védőoltás, és a lakosság beoltottsága nem lesz kellő arányú, addig számolnunk kell a vírussal. Hozzátette, hogy talán megkönnyíti a vírus elleni küzdelmet az, hogy a tavaszi tapasztalatokból sokat tanultak a szakma képviselői és a döntéshozók. Szerbia megfelelően védekezik, és az intézkedések is helyénvalók, ám az embereknek be is kell tartaniuk az óvintézkedéseket - fogalmazott Pásztor István.

„Kijárási tilalmak, nagy megszorítások biztos nem lesznek. Különböző okoknál fogva. Egyrészről azért, mert nincs is rá szükség, másrészről pedig azért is, legyünk őszinték, mert az emberek ezeket már képtelenek lennének elviselni. Túl hosszú ideig tart ez az egész, és túl nagy lenne a nyomás. A gazdasági károkról és egyebekről, az élet normalitásának a menetéről nem is beszélve” - mondta Pásztor István.

Az Európai Unió nem kész a bővítést olyan komolyan venni, mint ahogyan azt adott pillanatokban tette korábban - mondta el a bővítési folyamattal és az országjelentéssel kapcsolatban Pásztor István. A politikus kiemelte, hogy ez nem elsősorban Szerbiát minősíti, hanem annak a jele, hogy az unió el van foglalva saját belső feszültségeivel. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy abból a 9 milliárd eurónyi forrásból, amelyet a nyugat-balkáni régió fejlesztésére szánnak, a térségben számos befektetés valósulhat meg. „Joggal számíthatunk arra, hogy ezeknek a pénzeknek egy jelentős része itt, ebben a térségben fog tárgyiasulni. Elsősorban a szomszédságpolitika miatt. Azért, mert mi vagyunk abban az övezetben, amely határos az Európai Unióval.”

A VMSZ elnöke az SMA1-ben szenvedő Pál Gajódi Olivér megsegítésére szervezett összefogásról is beszélt. Kiemelte, az, ami eddig történt, jelentős mértékben köthető a Vajdasági Magyar Szövetséghez, hiszen a civil szervezetek egy részében a párt emberei tevékenykednek. Elmondta, hogy lesznek még olyan akciók, amelyek segítségével megpróbálják biztosítani a kisfiú gyógyulásához szükséges hiányzó pénzösszeget.

Pásztor István
járvány
koronavírus
SZMR

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.