Ugrás a tartalomra

Pásztor István: Holnaptól minden határátkelő dolgozni fog

2021.06.22
09:01
2021.06.22
17:04
Forrás
Pannon RTV
Holnaptól az összes határátkelő dolgozni fog Szerbia és Magyarország között – erősítette meg korábbi bejelentését Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Tartományi Képviselőház elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító műsorában.

A már működő átlépők mellett reggel 7 órakor megnyílik a Rábé–Kübekháza, a Horgos-Röszke közúti és a Rastina-Bácsszentgyörgy átkelő. A politikus beszélt vasútfejlesztésről, valamint számos más beruházásról is szólt.

A határátkelőkön a járványhelyzet előtt megszokott munkaidőben várják majd az utazókat. Az élet normális kerékvágásba terelésének újabb, nagy megerősítése lesz ez - mondta a VMSZ elnöke. A politikus arról is beszélt, hogy a határon időről-időre előforduló, méltatlanul hosszú várakozási idő mégsem csupán a határátkelőhelyek számától függ, hanem attól is, hogy milyen ütemben dolgoznak az illetékes szervek.

Pásztor István elnök, VMSZ: „Sajnos a magyar határőrizeti szervek részéről egy eléggé lassú, vonatott ügyintézés volt. Attól tartok, hogy ez folytatódni fog az elkövetkező hetekben és hónapokban is. Erre folyamatosan utalunk, ennek a megváltoztatását folyamatosan kérjük. Előbb utóbb ennek talán meglesz az eredménye.”

A politikus vasúti fejlesztésekről is beszélt. Elmondta, hogy a Dream Railway azaz az Álmok Vasútjának nevezett beruházás hamarosan valósággá válik. Jövő szeptemberre már akár 40 perc alatt is eljuthatunk Szabadkáról Szegedre. A beruházás értéke 87,6 millió euró. Ez a pénz már biztosítva van - fogalmazott a VMSZ elnöke. Kiemelte, hogy modernizálva lesz a vámellenőrzés is, annak érdekében, hogy az utazóknak ne kelljen leszállniuk a vonatról, hanem egy, a mai idők elvárásainak megfelelő rendszerben lépjék át a határt - tette hozzá a Pásztor István: „Új sínek lesznek, új jelzőrendszer. A vasútállomások megújulnak. A beléptetőkapuk felépülnek. Reményeink szerint megszűnik annak a szükségessége, hogy amikor a vonat a határra ér mindenkinek le kelljen szállni a batyujával, és azt a méltatlan helyzetet újraélni, hogy akkor sorban állva várjuk, hogy lepecsételjék az útlevelünket. Egy modernebb, levegősebb, dinamikusabb beléptető rendszer kialakítása fontos annak érdekében, hogy valóban 30 - 40 perc alatt el lehessen jutni Szabadkától - Szegedig.”

Pásztor István arról is beszélt, hogy a Belgrád-Budapest gyorsvasút Újvidéktől Szabadkáig, majd az országhatárig terjedő szakaszának a kiépítése 2025-ig befejeződik. Megerősítette azt is, hogy augusztusig befejeződnek a szabadkai Vackor óvoda építési munkálatai. A készülő korszerű épületben mintegy száz gyerek elhelyezésére lesz lehetőség. Őket minden bizonnyal már ősztől várja az intézmény. A VMSZ elnöke kifejtette, hogy az erre vonatkozó pályázat időben megjelenik majd, és nyilvános lesz.

Pásztor István
határ
Szerbia

Most

10:01, Frissítve: 10:08

A niši Radničkit fogadja a TSC

Ismét hazai pályán játszik ma a TSC labdarúgó csapata. A topolyaiak a bajnokság 17. fordulójában a niši Radnički együttesét látják vendégül.

Népszerű

Mezőgazdászok, figyelem!

Új pályázatot hirdettek a mezőgazdászok számára. Beruházásaik 50 százalékát az állam biztosítja, vissza nem térítendő támogatás formájában.

Elindult a személyforgalom a Szabadka-Szeged vasútvonalon

Az első járat 5 óra 19 perckor indult Szegedről. Az első utasok között volt Lázár János magyar közlekedési miniszter és dr. Pásztor Bálint a VMSZ megbízott elnöke is. A személyvonatok ezen a vonalon ötször közlekednek majd mindkét irányba.