Ugrás a tartalomra

Péntekig távoktatás a középiskolákban

2021.03.08
10:30
2021.03.08
12:36
Forrás
Szerbiai RTV
A középiskolások ideiglenes áttérése az online oktatásra a többi intézkedéssel együtt a koronavírus továbbterjedésének megfékezését szolgálja – mondta Branko Ružić szerb oktatási miniszter a Prva Televízió vendégeként.

Egyelőre március 8-tól 12-ig, vagyis péntekig lesz érvényben ez az intézkedés, a továbbiakban pedig még tárgyal róla a köztársasági válságstáb, hiszen a héten két ülést is tart. A miniszter arról is tájékoztatott, hogy az iskolákban dolgozóknak a két százaléka fertőzött, de az oktatási intézményekben nem aggasztó a járványhelyzet, bár a február 15-ei ünnep óta észrevehetően nőtt a fertőzöttek száma. Hozzátette, nyilvánvaló, hogy a gyerekek nem az iskolákban fertőződnek meg, hanem tanításon kívül, a házibulikon vagy a kávézókban.

középiskola
online
oktatás
Szerbia
válságstáb
döntés

Most

14:50

Közegellenállás riportpályázat

A padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör Keszég Károly (1954–1997) újságíró, a Napló hetilap főszerkesztője emlékére huszonötödik alkalommal hirdeti meg a Közegellenállás című riportpályázatot.
14:31, Frissítve: 14:48

Szankciók Irán ellen

Az uniós tagállamok vezetői egyetértettek abban, hogy szankciókat kell hozni Irán ellen az Izrael elleni hétvégi támadás miatt – hangsúlyozta Charles Michel, Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az informális uniós csúcsértekezleten.
13:41, Frissítve: 13:59

Ökumenikus imahét Hertelendyfalván

A Krisztus-hívők egységéért tartottak összejövetelt a helyi vallási közösségek tagjai Hertelendyfalván az Imahét keretében. Az evangélikus, katolikus és református egyháztagok együtt énekeltek és imádkoztak.
12:09

Tréfás tanári hangverseny Magyarkanizsán

A könnyedebb hangvételű előadás a magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola és az óbecsei Petar Konjović Alapfokú Zeneiskola tanárainak és diákjainak közreműködésével jött létre a magyarkanizsai Művészetek Háza színpadán.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.